Sokan kértek tőlem tanácsot, hogyan lehetne másolatot készíteni egy adott alakú alkatrészről. Ebben a posztban igyekszem összeszedni (és időnként frissíteni) azokat a tapasztalatokat, amiket sikerült összegyűjtenem az elmúlt hat évben.

1.) Alapanyagok:

A másolat készítéséhez szükségünk van egy jó formakövető képességgel rendelkező anyagra, ami körbefollya a mesterdarabot, majd megszilárdulás után megőrzi annak negatív lenyomatát. A jelenleg elérhető anyagok közül a kétkomponensű szilikonokat tartom erre a célra a legjobbnak. Létezik sűrűn folyós állagú, de gyurmához hasonló konzisztenciával is. Közös tulajdonságuk, hogy a katalizárorral összekeverve kilágyulnak, megfelelően körülveszik a mesterdarabot, majd megszilárdulnak. A hagyományos 2K szilikonok (Silorub, Rubosil, Szilorka) a katalizátor bekeverését követően 10-20 perces ún. fazékidővel rendelkeznek, vagyis ennyi ideig a keverék önthető. Utána megindul a folyadék gélesedése és megköt. A kötési idő 12-24 óra, de ezt követően még célszerű további 12-24 órát pihentetni, mielőtt műgyantát öntenénk bele. A legtöbb katalizátor alapvetően mérgező, kivételt képeznek az élelmiszeripari és fogászati katalizátorok. Körültekintően, tisztán bánjunk a vegyszerekkel!

A szilikon keménységét a benne lévő kvarcliszt mennyisége határozza meg, én a 30-35 Shore keménységű anyagokat részesítem előnyben. Ezek kb. egy radír keménységével egyeznek meg. Az ennél lágyabb szilikon jól követi a formát, de szakadékony.

2.) Műgyanta

Az elmúlt években sokféle kísérletet végeztem, míg megtaláltam a számomra legjobb anyagot. Jelenleg egy kétkomponensű, gyorskötésű puliuretán gyantával dolgozom. Felhasználóbarát termék, vákuum nélkül is jól kitölti a formát (itt azért a betöltés módján sok múlik). A fazékideje csak néhány perc, a kötés 30 perc alatt kb. 90%-os, egy óra múlva csiszolható. 

Műgyantás kezdőszett (balra a szilikon a katalizátorral, jobbra a kétkomponensű műgyanta). A képen látható anyag durván 19 ezer forint értékű.

3.) Formaleválasztó

Ha porózus mesterdarabra öntjük a szilikont, vagy gumira gumit öntünk, akkor szükség lehet formaleválasztó anyagra. A porózus anyagokra létezik egy speciális emulzió, ami megakadályozza, hogy a rendkívül jó kúszóképességű szilikon beletapadjon a felületbe. Van ilyen a polcomon, de eddig alig használtam, szerintem a modellezők számára nagyjából felesleges befektetés. 

Gyakori probélma viszont, hogy kétrészes formát kell készítenünk, tehát gumira gumit kell önteni. Ilyen esetkben én egy zsíros bőrvédő krémet használok. A szilikon zsír vagy a szikilon olaj nem megfelelő! Úgy tapasztaltam, hogy az elkészült szilikon forma a 2K műgyantához egyáltalán nem tapad, 6-8 másolatot simán kibír. Tehát maga a műgyanta öntés általában nem igényel segédanyagot. Utána viszont előfordul, hogy kisebb morzsák szakadnak ki a gumiból. Ilyenkor új öntőformát kell készítenünk.

4.) Öntőkeret

A technológia fontos eleme, hogy a megfelelően pozicionált mesterdarab köré kellő vastagságú szilikon formát tudjunk önteni. Ehhez szükségünk van valamilyen jól záródó keretre. Létezik "L" alakú elemekbő összeállítható univerzális keret, de ennek élei mentén a szilikon szivárgása előfordul (ahogy korábban írtam, rendkívül jó a kúszóképessége). Én LEGO-t használok, egyszerűen építhető belőle a keret, egészen jól zár, a belső térfogatát is könnyű kiszámolni. Természetesen bármi jó, ami nem ragad a szilikonhoz. Gyakran használok pvc csövet is és még sok egyéb megoldás is létezik. A fa, papír nem jó, ehhez a szilikon hozzátapad. 

Magát az öntőkeretet sima iskolai gyurma lapra nyomom rá, ezekbe a tájoló csapokat is nagyon könnyű kialakítani.

Mindezen ismeretek birtokában már a következő fotók és leírások remélem érthetőek lesznek mindenki számára.

5.) Egyrészes forma készítése

Az egyrészes formák nagyon praktikusak és egyszerűek. Csak egy beöntőnyílásuk van, ezt úgy kell megtervezni, hogy a kész öntvény ezen keresztül kiemelhető legyen. Ilyen formákat kevésbé tagolt mesterdarabnál érdemes használni (kerekek, szárnyak, stb.)

Először át kell gondolni, milyen pozícióban kell majd a mesterdarabot elhelyezni. Különösen a levegő kiszorítása lehet probléma, a zárt formákban könnyen alakulnak ki légzsákok. Egy római katona másolása így néz ki:

Egyenletes vastagságú gyurma lapra állítom a figurát, a talapzat alá közel azonos gyurma korongot vágtam, ahol a gyantafelesleg elfér, illetve a felúszó buborékok ártalmatlanul kipukkanhatnak. Később ezt a csonkot ke kell csiszolni.

Az öntőkeret itt célszerűen egy műanyag cső lett. A csövet a forma bontásakor hosszában fel kellett vágni.

A lágy szilikon betöltése, enyhe rázogatássak a buborékok leválnak a mesterdarabről és felúsznak a felszínre.

A kész másolatok, festés után.

Ez egy pár, fénysátor alkatrész. A műgyanta nyitott vége a gyurmalap felé néz majd, minden síknak erre kell lejtenie, hogy a buborékok megfelelően felúszhassanak. A mesterdarab különs alakja miatt sztirol lapből vékony felöntő rést készítettem. Ezt a rést egy gyurma borda támasztja alá, ide folyik majd ki a felesleges gyanta. A mély furatokat gyurmával töltöttem fel és egy kúpos szerszámmal bejelöltem a középpontját. Sajnos a szilikon ezeket e furatokat úgysem töltötte volna fel, a központosított jelekkel viszont később egyszerű volt kifúrni.

A keret és a szilikonos feltöltés

Az elkészült alkatrészek. Még a vékony csapon lévő menet is működött.

A kollázson egy kb. 5 cm átmérőjű kerék gyártásának fázisai lárhatók. Ez a darab is kapott egy sztirol támasztékot.

Az egyrészes formák óriási előnye, hogy a gyanta sehol sem tud kiszökni belőlük. A műgyanta betöltésekor segíteni kell a bejutását a finom részletelbe, amit egy tompa végű pálcával szoktam végezni. Bevált trükk az is, hogy az öntőgyanta egy kis részét betöltjük a formába, majd lassan körbefolyatjuk a forma teljes belső felületén. Ilyenkor egy vékony réteg felrakódik a  forma falára, így teljes feltöltéskor jobb minőségű lesz a végeredmény.

Néhány további példa:

6.) Kétrészes forma készítése

Összetett, mély alámetszésekkel tarkított mesterdarab esetén két- vagy többrészes formát kell készíteni. Célszerűen a tárgyat egy osztóvonaláig gyurmába ágyazzuk, majd kiöltjük fölé a szilikon test egyik felét. A gyurma alapba a későbbi forma felek illesztésének segítésére apró mélyedéseket készítünk (illesztőcsapok). A szilikon kötése után eltávolítjuk a gyurma alapot, feléípítjük a keret másik felét (itt is praktikus a LEGO!). Zsíros krémmel kezeljük a két szilikon forma érintkezési felületét, majd ráöntjök a forma másik felét is. Képekben:

A forma első felének előkészítése. Jól látszanak a tájoló csapok helyei.

Az öntőkeret továbbépítése és a szellőzőjáratok kialakítása (erre a mesterdarab alakja miatt volt szükség).

A formafelek az első szétválasztás után.

A kész másolat a mesterdarab mellett

Nagyobb tömegű öntvények esetén figyeljünk arra, hogy a puha szilikon test a saját súlyától is deformálódik. A beleöntött gyanta tömege pedig csak ront a helyzeten. Ilyenkor az egyik fél köré visszaépítjük az eredeti LEGO keretet és ez segít tartani a formát.

Nagyméretű (eredetileg bakelit) autó karosszériájának öntőformája.

A vázolt technikával igen finom részleteket is le lehet másolni, akár küllős kerekeket is 1/43-as léptékben. :-)

Érdemes lenne egy külön bejegyzést szentelni a mesterdarab készítés fogásainak is, de zárásul itt egy galéria a sok-sok elkészült munkából!

Nagyon sokat lehet tanulni mások munkáinak tanulmányozásából. Sok kisszériás mester dolgozik még hagyományos öntéssel, az ő termékeik, munkafázis-fotóiból sokat tanultam magam is.

Köszönöm a figyelmet!

Egyszerű, szétbontás nélküli átalakítás ez. A fehér FuguZ-t Rájen már bemutatta alaposan, így rögtön lépnék egyet az átalakításhoz.

A japán rendőrautók egyszerű fekete-fehér festése adta az ötletet, hogy egy gyors átalakítást végezzek az autón. Egy alkoholos tűfilctollat megfelelő magasságban rögzítettem és "körberajzoltam" az osztóvonalat az autón. A vonat alatti részeket fényes fekete festékkel lefestettem (ecsettel). A motorháztető íveit már kicsit nehezebb volt kézzel megoldani...

Egy piros led óvatos elcsiszolásával készítettem a villogót. Az antennát gyertyaláng felett kilágyított sztirol rúdból húztam. A talpát felforrósított csavarhúzóval lapítottam el. Rettegjetek gyorshajtók! :-)

Az autóépítős sorozatok közül bizonyos szempontból kilógnak a Diesel Brothers (Dízeltesók) filmjei. Nagy teljesítményű dízel teherautókat építenek, amelyek magasról rácáfolnak a lomha jelzőre.

Az egyik részben egy rozsdás Jeep teherautóból építettek örömautót, mely vidáman kormolta az eget a próbaúton.

Most kivételesen egy hibátlan autó volt az alap:

 Az óvatos szétbontás után először az iker turbófeltöltő helyét véstem ki a motorháztetőből. Kifűrészelni nem lehetett a nyílást, mert éppen alatta helyezkedett el a szegecs nyúlványa. Így nézett ki eredetiben (videóból kiollózva):

A plató végéről is eltávolítottam az eredeti, felöntött bordákat.

Sztirol lapból elkészítettem az egyedi lökhárítót és a gallytörőt. Alumínium huzalból pedig a légszűrő, illetve a kipufogó csövét.

Az eredeti kerekektől megváltam, helyettük Matchbox feliratos, méretben is jobb darabokat találtam. Ahogy az előbbi képen is látszik, a tengely leköltözött az alváz alsó felületére. Itt apró "U" alakú huzaldarabokkal rögzítettem a tengelyt. A módszer bevált, a kerekek futása és fel-le mozgása is viszonylag természetesen hat.

Az autó matt fekete festést kapott, az ajtóbetétek faerezet mintát. A lámpák, rögzítőbilincsek kiemelése után összeszereltem az autót.

Börze utáni baráti találkozón kaptam Balázstól egy kopott Fordot. Szabad kezet kaptam, bármilyen festéssel elkészíthettem a felújítását. Mivel éppen NASA-val kapcsolatos terveim voltak, egy Neil Armstrong szolgálati autó ötlete ugrott be elsőként.

Ez a nagyszerű űrhajós 1949-től repült pilótaként, az X-15-ös kísérleti repülőgéppel több sebességi és magassági rekordot is megdöntött. 78 bevetést teljesített a koreai háborúban. 1962-től a NASA beválogatta az űrhajós programjába. Ez jó választás volt, kivételes fizikai és mentális képességeinek köszönhetően több esetben mentette meg társai életét. A Gemini-8 parancsnokaként egy meghibásodott irányító fúvóka miatt a kabin gyors forgásba kezdett. A fellépő erőhatások és a szokatlan terhelés miatt egy átlagos ember elvesztette volna az eszméletét. Armstrong higgadtan visszavette az irányítást és hibátlan landolást mutatott be. Ekkor ragadt rá a "Jégparancsnok" becenév. A Gemini program a holdraszállást készítette elő, így az abban elért sikerei után talán nem is lehetett kérdéses, hogy az Apolló programban is helyet fog kapni. Sőt, 1969. július 20-án először lépett a Hold felszínére. Itt is meg kell jegyeznem, hogy a leszállóegység számítógépe többször leállt a landolás közben, de Armstrong kézi irányítással biztonságban letette a járművet, mindössze 20 másodpercnyi üzemanyag tartalékkal. Ha valakinek kötélből voltak az idegei, akkor ő lehetett az. Az Apolló-11 útjáról rengeteg izgalmas részletet lehet olvasni a neten.

 Az autó kopott festéssel és kissé megtört tetővel került hozzám.

A szétbontás, festék eltávolítás könnyen ment. A tető egyengetése szerencsére sikerült, a korosabb zamak öntvények egyszerű töréssel szoktak reagálni a felújítási törekvéseimre.

Az egyszerű, fényes fehér festés fölé a NASA-val és az Apolló programmal kapcsolatos dekorációt választottam.

Az amerikai zászló a NASA gömbbel, a Holdra szálló sas és a feliratok szerintem egyszerűek, mégis ünnepélyesek.

A megkopott króm fóliát (zselés lefolyótisztítóba áztatással) eltávolítottam az alvázról, így visszanyerte az eredeti fekete színét. A szélvédőt felpolíroztam és vízbázisú lakkal visszaadtam a csillogását.

Számomra nincs még egy mondat, ami annyira Armstrong lényéből fakadt volna, mint ez:

„Houston, itt a Nyugalom Bázis. A Sas leszállt.”

Korábban már volt szó az alkatrészek másolásáról. Ott a kisebb méretű elemek öntésénél megálltam, mert az összetettebb formák készítésére külön bejegyzést szántam.

Gyakori probléma, hogy egy ritkább autó megmentése érdekében hiányzó kereket, ajtót, motorháztetőt kellene készíteni a lehető legjobban utánozva az eredeti formát. Ilyen esetben a mintavételhez olyan rugalmas anyagot kell keresni, ami viszonylag komoly falvastagság esetén is átkeményedik. A hagyományos egykomponensű szilikonok legfeljebb 3-4 mm vastagságban képesek térhálósodni. A feladat megoldására a kétkomponensű szilikonokat fejlesztették ki. A szilikon és a töltőanyagok adják a fő (95%-os) tömeget, melyhez 2,5-5% katalizátort kell keverni. Az "élesített" keveréket azután 15-20 perc alatt fel kell használni (ezt az időt hívják fazékidőnek), mert a keverék ezután elég gyorsan elkezd kötni. Ezeket a mintázóanyagokat viszonylag könnyű beszerezni, bár az egy kilós kiszerelés miatt az ára nem kevés - viszont sok alkatrész másolására elegendő.

A kétkomponensű szilikont a felhasználás profiljának megfelelően kvarcliszttel töltik, amivel az egyébként igen lágy és átlátszó szilikont fehérebbé és az adagolt kvarcliszt mennyiségével arányosan egyre keményebbé teszik. A gumi ellenállását egy idegen tárgy behatolásával szemben Shore keménységben adják meg. Alacsony számnál a gumi lágy, kiváló formakitöltő képességű, viszont nagyobb tömegű gyantát képtelen megtartani, az öntvény deformálódik. Magasabb keménységnél az átkeményedett szilikon jobban tartja magát, kétrészes öntőformák esetében könnyebb a gyantafelesleget kipréselni a formafelek közül. Én jelenleg a 30-32-es Shore keménységű gumikat használom.

A munka egy eredeti, lehetőleg hibátlan alkatrész beszerzésével indul. A szilikon hihetetlen részletességgel adja vissza a mesterdarab minden karcolását, törését. Nekem szerencsém van, a gyűjtőtársak mindig ellátnak másolható minőségű alkatrészekkel, rám csak a szorgos iparosmunka marad. :-)

Első lépésben gyurmából egy sima lapot készítek. Erre fogom felépíteni a másolandó mesterdarabot támasztó tömböt, valahogy így:

Második lépésben LEGO elemekből kis keretet készítek. A gumi falvastagsága minimum 6-8 mm legyen. A gyurmába ecset végével nem árt apró mélyedéseket készíteni, ami segít a formafelek összeillesztésénél. Ilyen mély formáknál, mint amit mutatni fogok, ez nem szükséges.

Ezután következik a szilikon előkészítése. Az adatlapján előírt mennyiségben kell adagolni a katalizátort (2,5-5%), majd alaposan át kell keverni. A keverésnél lassú mozdulatokkal dolgozzunk, mert a folyamat során minden egyes légbuborék tönkreteheti az öntvényt. A bekevert gumi azonnal kötni kezd, ezért óvatosan becsorgatjuk a formába. Ha vékony "sugárban" sikerül öntenünk, akkor a buborékok nagy részétől sikerül megszabadulni. A szilikon betöltése után a buborékok felúsznak a felszínre. Ebben a fázisban ezt elő lehet segíteni vákuum használatával, de alacsonyabb katalizátor mennyiségével (2,5% mellett lassabban köt, több idő van a buborékok távozására) normál légnyomáson is egész jó a végeredmény. A nyers szilikont 24 órát pihentetni kell. Másnap óvatosan eltávolíthatjuk a gyurmát a túloldalról.

A fém és műanyag alkatrészek nem szoktak beleragadni a szilikonba, de a régebbi és a friss gumi találkozásánál már adódhatnak problémák. Néhány formát örökre "összeragasztottam", mire megtaláltam a megfelelő formaleválasztó anyagot. (Amúgy készen is lehet ilyen anyagot szóróflakonban kapni, de az egyszerű zsíros kézkrém is megteszi. Korábban sűrű szappanoldatot is használtam, de a krém jobb.) A művelet ugyanúgy zajlik: bekrémezem a felületet, majd előkészítem a szilikont és óvatosan betöltöm a formába. 24 óra kötés után türelmesen szétbonthatjuk a lenyomatot.

A formába nem szabad azonnal műgyantát tölteni, mert a szabad (még nem kötött) szilikon molekulák hajlamosak erősen a friss öntvényhez tapadni. Én 2-3 napot pihentetem a formát, mielőtt feltöltöm öntőgyantával.

Az öntőgyanta lehet epoxi, poliutretán vagy poliészter is. Fontos, hogy lehetőleg alacsony oldószer tartalmú, kevésbé zsugorodó anyag legyen. Még így is "eszi" az öntőformát, 5-7 öntés után a felület elkezd kiszakadozni és újra kell gyártani. Öntőgyantában nehéz tanácsot adni, mindenki a pénztárcájához mérten választhat. A profi anyagok kilónként 10-12 ezer forintba kerülnek, az olcsóbbak ennek harmadába. A szilikon és a gyanta árát figyelembe véve nem olcsó a másolat elkészítése, de sokszor megéri  a fáradságot. Ritka, pótolhatatlan alkatrészeknél pedig az egyetlen megoldás. Hétköznapi alkatrészeknél (nem átlátszó, nem hajlítható) akár az egyszerű Epokitt is tökéletesen megfelel. A szilikon felületét MINDEN öntés előtt kezelni kell formaleválasztó krémmel, akkor megóvhatjuk a fáradságos munkával előkészített öntőformánkat. A bekevert híg gyantát önthetjük is (az ilyen forma felöntőnyílást igényel, később ilyet is mutatok), vagy a krémszerű gyanták esetében fecskendővel juttathatjuk be a forma zugaiba. Ha ügyesek voltunk, 24 óra elteltével kész az alkatrész. :-)

A krémszerű epoxi nagy előnye, hogy a formával nyomás alá lehet helyezni, a felesleg szépen kitör az illeszkedések mentén és hibátlan öntvényt kapunk. Néhány példa ezek közül:

Folyékony műgyantánál - ahogy korábban is írtam - egy felöntőnyílást kell képezni, valamit helyet kell hagyni a levegő távozásának is. Nagyobb tömegű gyanta beöntésénél már igen hasznos egy kis vákuumdoboz, ami az öntvény minőségét nagyban javíthatja. Az én öntéseim vákuum nélkül készültek.

Ugyanezzel a gyantával (színezék nélkül) készült Matchbox VW dormobile tetők:

Színezett gyantából készült Matchbox RW gumik:

A műgyanta alkatrészek készítése nem bonyolult, bár nagy türelmet igényel. Ne adjuk fel akkor sem, ha elsőre nem sikerül. Magam példáján elmondhatom, hogy elég sok selejt után, de el tudtam sajátítani az alapvető fogásokat. Jó munkát, eredményes kísérletezést kívánok mindenkinek! :-)

Hónapokkal ezelőtt merült fel az ötlet egy adásvétel kapcsán, hogy jó ez a Nissan Silvia kiadás, de a dekor elég valószínűtlen.

Igaz, ami igaz, ennél szebbet is el tudtam volna képzelni. Anikó, az autó új gazdája - aki maga is amatőr gyorsulási versenyző - gyakorlatilag szabad kezet adott, én pedig egy cseresznyefa virágos díszítést terveztem fehér alapon.

A festéket lemarattam, befotóztam az autót, majd kezdődhetett a grafika tervezése...

A sakura motívum annyira egy Japánnal, mint a felkelő Nap korongja. A cseresznyevirág a mulandóságot, de egyben az újjászületést és az élet végtelen körforgását is szimbolizálja. Nekem meg amúgy is nagyon tetszett a cseresznyevirág...

Ez volt az első változat. Az autó domborulatai miatt a matrica tervezésekor egy kissé magasabbra rajzoltam a hátsó sárvédő feletti gallyat.

A fa ágára az utolsó változatban még egy jégmadár is ült, mint a szerencse jelképe. :-)

Lefestettem fényes fehérrel, de annyira steril fehér lett, hogy inkább átfújtam fehér és gyöngyház keverékével, ami lágyabbá tette a megjelenését. Felhelyeztem a matricákat, kifestettem a szélvédő kereteket és a lámpákat.

A szélvédő eléggé karcos volt. Felpolíroztam és felmatricáztam, majd Templair mester tanácsára fényes, vizes lakkal kezeltem. Ettől látszólag karcmentessé vált és a szélvédőre ragasztott matricát is azonos fényességűvé varázsolta.

 A kerekeket is kicseréltem. A tengelyek rövidítésére egy nemrég tanult módszert használtam. Apró hajlatot kell készíteni, amivel a tengely hosszúsága 1-2 mm-en belül szabályozható. Nagyon pontosan kell elvégezni a hajlítást, de működik!

A felnik és a hátsó szárny grafit festést kapott, hogy ne legyen annyira hivalkodó. Íme a kész Silvia S15:

A Hot Wheels Hudson Hornet szemrevaló darab, bár nekem a piros-arany kombináció azért kicsit erős volt.

Ezt a gyönyörű vonalvezetésű autót első körben autentikusabb festésre szántam, de egy custom építő verseny apropóján végül nyitott autó készült belőle. Ez a csupa króm és acél óriás fantasztikusan jól nézett ki lehajtott tetővel. (kép)

A tető levágása után azért némi csalódást okozott, hogy az autónak gyakorlatilag nincs beltere. A kormány elnagyolt, a hátsó üléssor jelképes. :-(

Először a nyitott állapotban lévő tető takaróját, valamint a napellenzőt készítettem el sztirol lapból. A napellenzőt felragasztottam és a ragasztó száradása után tömítettem, csiszoltam.

A kerekeket nem akartam kicserélni, így domborított műanyag dísztárcsákkal tettem az eredeti kerékhez hasonlóvá. A lyukasztóval kivágott korongot egy keményebb radír felületén könnyű megdomborítani. Utána finom csiszolópapírra szorítva lecsiszoltam a korong élét.

 A beltér feljavítása a padlólemez és a hátsó üléssor beépítésével kezdődött. A fotók átnézése után az első üléssor hátuljára egy lapot is felragasztottam, ahogy az valódi autó kárpitján is látszott.Az elnagyolt kormánykereket levágtam és egy régi Matchbox kormányt illesztettem a helyére. A négyküllős kormány felső küllőjét kivágtam, majd egy félköríves elemmel is kiegészítettem, ami a kürt karja lehetett. Az utólag beépített padlólemez miatt nem lehetett a karosszériát hézagmentesen illeszteni az alvázhoz, ezért az illeszkedő felületekből egy kicsit csiszolni kellett. Ugyanebből az okból az alvázat apró csavarokkal rögzítettem a zamak öntvényhez, mert a ragasztó nem lett volna elég erős.

Az első szárazpróba azt mutatta, amit szerettem volna látni.

Szétszedtem, a karosszériát bordóra festettem. A beltér fehér lett, az arany felületeket krómra cseréltem. Rengeteg apró részletet kellet kifesteni, díszléceket, a műszerfal elemeit, dísztárcsákat, stb. A munka élvezet volt, mert a szép öntvényen könnyű volt kiemelni a részleteket.

Végül ilyen lett az '52-es Hudson Covertible:

A Polistil Saab-bal együtt készült ez a lakókocsi is. Ugyanakkor kaptam Mikitől, szemmel láthatóan egy kis gondoskodásra szorult... A beltér hiányzott, a tető külső éle töredezett volt.

A festék eltávolítása után először modellező tapasszal kiegészítettem a tető szabálytalan élét.

Az alapszín sárga lett, fekete csíkkal (virág nélkül). A tető piros, a belső berendezés pedig zöld, mert éppen ilyet sikerült szereznem.

Az összeépítés rendkívül egyszerű, bár a kerék rögzítése ezen a lakókocsin már nem a "bepattintós" rendszerű volt, hanem szegecselt.

A kész lakókocsiról Miki sokkal szebb képeket készített, amit most ide idéznék, ráadásul a típus történetét is felkutatta az írásában. :-)

A hangulat kedvéért kivittem a szabadba:

Az eddig elkészült autóim - amit nem ajándékoztam el - papírtörlőbe csomagolva pihentek egy cipős dobozban. Ez nagyon kíméletes, de a szemnek kevésbé élvezetes tárolási mód. Amikor üvegezett tárolót terveztem, mindenképpen valamilyen újrahasznosítható tárgyat kerestem, ami illik a blog szellemiségéhez. Így akadtam rá a fából készült boros ládikákra. Ezekből a kétpalackos kivitel a legjobb, de - amint a későbbi képek is mutatják - a szimpla doboz is használható.

Ilyen dobozokat gyűjtöttem már korábban is, a kihúzható rétegelt lemez előlap helyére üveget vágtam és apróságokat tároltam bennük. Amikor már nem volt rájuk szükség, a padlásra kerültek. Most előszedtem és átcsiszoltam őket.

A kész tárolót szemmagasságban a falra szerettem volna rögzíteni, ezért 10 mm-es rétegelt lemezből hátfalat készítettem, amire hátulról, rejtve csavaroztam fel a dobozokat. A szimpla doboz durván 100 mm széles, ezt a ritmust használtam a dobozok közötti hézagok kimérésénél is. A felső ládika felett nagyobb helyet hagytam, hogy akár nagyobb modellek is felkerülhessenek rá. Az átcsiszolt dobozokat és a hátlapot színtelen vizes lazúrral töröltem át. Több rétegben szép felületet ad, a felvitele pedig igazán egyszerű. Nem tartalmaz oldószert, a felhordáshoz használt szerszámok a lazúr száradása előtt vízzel lemoshatók.

Az üvegajtókat régi vitrinek üvegéből, a polcokat egy konyhaszekrény kibontott üvegéből vágtam. Utóbbinak egyik felülete rücskös, ami szép és praktikus is. Az érdes felületet felfelé fordítva az autók kerekei nem indulnak meg, ami bizonyos kompozíciónál előnyös lehet.

Az üveglap vágása nem nehéz, bár egy jó üvegvágó nem árt a háznál. Én a kerekes vágóval tanultam meg dolgozni, azt szeretem. Ha valaki az üveg otthoni vágásával próbálkozna, szerezzen be egy kis üveg petróleumot is, anélkül az eredmény bizonytalan. A petróleum a vágókerék kenéséhez kell, rá kell cseppenteni, vagy bele kell mártani. Technikai segítség itt.

A méretre vágott üveglapokat gyémánt bevonatos csiszoló lappal lesorjáztam (már ezek is olcsón hozzáférhetők a barkácsboltokban). Ez balesetvédelmi okból ajánlott. A lapokat természetesen üveges szakembertől is meg lehet rendelni. Az anyag és a vágás nem drága, de az élcsiszolás már komoly összeg is lehet.

Az előszerelés után így nézett ki:

A polc helye egy olyan sarok lett, ahová nem tűz be a nap, de azért szem előtt van. A műanyag (ide érve a festéket is) legnagyobb ellensége a közvetlen napsütés.

Helyére szerelve üresen...

...és berendezve:

Az elmúlt két év autói immár méltó környezetben.

Nem tudom, volt-e olyan film a moziban, vagy a tévében, amit ne láttam volna tőle. Gyermekkorom mozibérletének legtöbb rovatába valamelyik Bud Spencer film került. Szerintem a filmtörténet egyik legkülönlegesebb karaktere volt.

Az Ő emlékére készítettem ezt a piros buggy-t, sárga tetővel... Azt hiszem ezt a választást sem kell nagyon túlbeszélnem. A típus rövid története itt.

Az alapot egy saját, harmincvalahány éves Darda másolat adta. A Szélvész márkanéven forgalmazott kisautó a magyar másolatok között szerintem nagyon jó minőséget képviselt, ráadásul némi fejlesztés is volt benne, amennyiben a rugós-lendkerekes hajtás elhagyása annak nevezhető. Jól gurult, nagyjából illeszkedett a Matchboxok méretarányához, én imádtam. A lámpái sajnos sérülékenyek voltak, cserébe viszont nagyon egyszerű volt cserélni, persze ha megfelelő donor rendelkezésre állt.

A kisautót szegecsek nélkül, összepattintva szerelték, így a szétbontása sem ördöngősség. A sárga tetőt egy másik, kortárs járműről tettem át, a hiányzó lámpákat pedig egy roncsról rekviráltam. A lámákat és a kerekek dísztárcsáit újra festettem ezüsttel. A karosszéria élénk piros lakkot kapott, a fehér csík az alváz élére került. Összességében elégedett vagyok az eredménnyel. Kivittem a kertbe fotózni, ahol aztán egy kis társaságot is kapott.

Béke veled! Már biztosan kiderítetted: az angyalok is esznek babot?