A magyar kisautógyártás egyik érdekes darabjára akadtam netes vásárlásaim során. A Matchbox SuperKings Dodge Delivery Van sajátos átdolgozása után ezt a kisautót a Metalcar kft. készítette a ’80-as években. (Sokunk nevében köszönet beczl igen részletes és alapos munkájáért, amelyből ezt megtudtam!) Az eredeti Matchbox Dodge arányai hasonlóak, de az ablak osztása egészen más volt.
A kisautó kiindulási állapota első pillantásra meggyőzően szemlélteti a "viseletes állapot" fogalmát:
Szerencsére az öntvény nem tört el, a kerekei is megvoltak, a tetőmagasítás és a hátsó ajtók viszont hiányoztak. Még jóval korábban történt, hogy az egyik ismerősömtől kaptam egy zacskó kisautó alkatrészt és roncsot, hátha tudom használni valamire… Akkor még nem ismertem fel a kupac kerék és ajtó között, de ott lapultak a hiányzó alkatrészek. Az oldalüvegek színéből látszott, hogy a roncs egy rendőrségi festésű modellé volt, míg a felfedezett kiegészítők a mentő változathoz tartoztak. A típusról olvasgatva eldöntöttem, hogy mindenképpen a mentő változat fog újjászületni, ha nem is teljesen eredeti megjelenésében.
A Dodge 1971-ben kezdte gyártani a későbbi átalakítások alapjául szolgáló Sportsman (oldalüveges, személyszállító) és a Tradesman (áruszállító) változatot. A hozzá kínált motorválaszték tekintélyes volt. Az egyedi felépítményeket gyártó cégek azonnal felfigyeltek a típusban rejlő lehetőségekre és 1973-ban a Wayne/DIVCO Corporation bemutatta a "Medicruiser" mentőautót, ami jelentős előrelépést jelentett a korábbi típusokhoz képest. A tetőmagasításnak köszönhetően a korábbi Chevrolet Vanguard mentőautók 53 inch (135cm) belső magassága helyett már 61 inch (155cm) magasságú beltere lehetett. Ez bizonyos típusú sürgősségi beavatkozásoknál óriási előnyt jelentett a beteg túlélése szempontjából. A veterán mentősök elismeréssel szólnak erről a típusról, csúcstechnikának számított és igazából a mai mentőautók szinte teljes egészében átvették a belső elrendezését.
A modell felújítása (az alváz eltávolítása után) az átalakítás iskolában leírt eljárással: a festék eltávolításával kezdődött. A vastag festékréteg alól egy finoman kidolgozott, jó minőségű öntvény került elő. Elhatároztam, hogy a lehető legvékonyabb festéssel és vékony makett matricákkal fogom felújítani, hogy ezek a részletek is láthatóak maradjanak.
Itt még a kromofággal lazítottam fel a festéket, amit lágyabb sörtéjű bronzkefével tisztítottam le. Amint látható, ez az eljárás még sok utómunkát igényelt, ezért később áttértem a nitrohigítós áztatásra, amit azóta is alkalmazok.
A festés könnyen ment, két réteg híg fehér festék már szépen fedte a felületet. Itt még egy nagyon egyszerű, alsótartályos szórópisztollyal dolgoztam, palackos sűrített levegővel.
Amíg a kaszni száradt, a korábban készített fényképek segítségével megterveztem a matricákat. Na, ezzel annál többet szenvedtem! Nem a tervezés volt nehéz, hanem a nyomtatás. A nyomtatható makettező matrica felülete egy vékony műanyag fólia. Erre nyomtatjuk rá a motívumot, majd egy színtelen lakk réteggel lezárjuk a felületet. Felhelyezéskor vízbe kell mártani és a felületre csúsztatni, ahol szépen ráfeszül a tagolt felületre is. Elvileg… Ezen a fólián, a nyomtató festéke nagyon lassan szárad és annak rendje és módja szerint az első próbálkozásnál sikerült összeérintenem egy papírlappal, ami hozzáragadt. A második sorozatra már nagyon vigyáztam, ez került fel a kis mentőre.
Az alvázat és a belső teret alaposan átmostam, ekkor vettem észre, hogy a padlólemez végéből mindkét oldalon letört egy kis fül, ami az ajtót a helyén tartja. Vékony sztirol lapból vágtam ki a pótlást, majd addig kísérleteztem, amíg belőttem az ajtók helyes pozícióját. Ennél a konstrukciónál a forgáspont a karosszéria belső sarkában van, ha az ember valahogy ott tudja tartani az ajtó forgócsapját, akkor nyert. Másodikra sikerült…
A kerekek tengelyét felpolíroztam (rozsdás volt), majd a kerekek ezüst díszeit lakkfilccel áthúztam.
Ilyen volt...
...és ilyen lett.
Következik a visszapillantó tükrök elkészítése és a matricázás.
