Már elég régóta tartozom ezzel a poszttal, de mostanában kicsit kevesebb időm jutott az írásra...
A jó állapotú, ám kissé kopott és nem is túl vonzó színű autót Mikitől kaptam az egyik börze után. Rövid egyeztetés után kialakult a szín (metálkék), amit nem sokkal azelőtt sikerült kikevernem (egy Fordhoz) és mindkettőnknek tetszett. A részletek (lámpák, díszlécek, szellőzők) kiemelése most elmaradt, inkább az eredeti állapot visszaállítása volt a cél.
Sajnos már az elején elkövettem azt az amatőr hibát, hogy a kiindulási állapot fotóit valahová elkevertem, így a kezdetekről nem tudok képet mutatni. A szétfúrás is csak annyiból volt kalandos, hogy a szegecseket a gyári szerelés során elgörbítették, ami nagyon megnehezítette a korrekt bontást. Az autó alváza műanyag, így a fúrószár félrecsúszása nem lett volna kívánatos...
Alapozás után felkerült a karosszériára a már említett metálkék árnyalat.
A kerekek tengelyei beálltak, át kellett polírozni őket, hogy újra rendesen gurulhasson az autó. A hűtő és a kerekek kopott ezüstjét finom pigmentű lakkfilcből kinyert festékkel újítottam fel. Ecsettel vittem fel a felületre, némi hígítás után. Irány a gyűjtemény!
Az előző bejegyzésben már méltattam a '70-es évek Matchbox modelljeit, most is valami hasonlóra készülök. Az 1965-ös Ford Galaxie az egyik legszebben kidolgozott kisautó. Az arányai, a részletek egyaránt lenyűgöznek. A témában itt találhattok egy remek leírást, Joe-tól.
Az én leletem - ahogy a többi MB-55-ös - rendőrautóként tűzoltó parancsnoki autóként rótta a homokozókat.
A szétbontás és a festék eltávolítása után eltüntettem a villogó nyomát. Az 1965-ös Ford katalógusban megláttam egy gyöngy-fehér színű autót: ezt a változatot fogom elkészíteni!
A Matchbox változat részleteiben érdemes kissé elmélyedni. Többek között megtalálható rajta a hűtőrács jellegzetes dísze is! Az első ás hátsó lámpák kialakítása is autentikus, még egy parányi Ford feliratra is futotta a csomagtartó ajtajának élén!
A tapaszolás utáni állapot:
A rendőrségi matricázás miatt az ajtókra és a motorháztetőre apró bordákat öntöttek, ehhez igazították a dekorációt. Ezeket a bordákat le kellett csiszolnom, valamint az autó oldalán végigfutó jellegzetes króm lécet is pótolnom kellett valahogy. Utóbbit epoxi gyantából készítettem el. A bekevert ragasztót hagytam gélesedni, majd két gyufaszál segítségével szálat húztam belőle. Ezt a rugalmas, ragadós szálat illesztettem az autó oldalához: kész is volt a díszléc. :-)
A kerekek kissé sportosan befelé dőltek, a tengelyek egyengetésével valamivel javult a futómű állapota.
A karosszéria színét fehér és gyöngyház festék keverékével sikerült beállítani. Nem mondanám, hogy elsőre jó lett, de a türelem rózsát terem.
A festés valódi megjelenése napsütésben érvényesül igazán, így a kertben is készítettem néhány fotót.
A boldog polietilén sofőr pedig elhajt az arizonai naplementébe zsebében a kemény munkával megkeresett heti bérével. 1969-et írunk. "Azt mondják, valami zenés buli lesz a hétvégén: három nap béke és zene... lehet hogy elmegyek rá. Woodstock...lesz pár új srác az előadók között: Santana, Joe Cocker, talán érdemes lesz megnézni őket. Ezzel a kocsival nincs is olyan messze... megpakolom a csomagtartót sörrel...haha...tuti, hogy ott leszek!"
Egyre jobban tetszenek a keskeny kerekű Matchboxok. :) Ezeknek a kerekeknek az aránya közelíti a legjobban a valóságot. A vékony acéltengely és a belső szerkezet pedig finom rugózást ad a kisautónak. A hetvenes évek elején készült darabokról már az idő és a gyermeki kezek eltávolították a sallangokat (vonóhorog, nyíló ajtók...), cserébe a börze turkálós dobozából csekély összegekért az enyém lehetnek.
A Ford Cortina második generációja 1966-ben mutatkozott be, éppen 50 évvel ezelőtt. Két-, négy- valamint ötajtós (kombi) változatban kínálták a vásárlóknak. A motorválaszték az 1,2 literestől az 1,6 literesig terjedt (utóbbi csak 1967-től volt elérhető). A Matchbox 1968-ban mintázta be a kétajtós változatot és mindhárom fő kerék változatban gyártották.
Eredeti szépségében pittlaren mutatott be egy gyönyörű darabot a gyűjteményéből. Az enyém kissé hiányos állapotban várta a feltámadást. Az ajtók és a vonóhorog mellett a bal oldali "A" oszlop is hiányzott,a jobb oldali eltört, valamint a bal oldali küszöb is beteg volt. (De hát ez katonadolog...)
A karosszériát sztirol darabokkal és műgyantával kiegészítettem, majd a ragasztó átkeményedése után lecsiszoltam.
Az oszlop megformázása után már újra kezdett autóra hasonlítani.
A nyíló ajtók pótlását - bár nagyon foglalkoztatott - egyenlőre nem tudtam megoldani, így sztirol lapból fix ajtókat készítettem. Beragasztottam és az ajtó profilját éles késsel, vonalzó mellett "belekapargattam".
A fényezés előkészítésénél olyan világoskék árnyalatot szerettem volna kikeverni (metál változatban), amilyen az eredeti autókon is megjelent. Rövid kísérletezgetés után kétféle körömlakkból - tekintélyes mennyiségű észter hígítóval - sikerült egy szórható lakkot kevernem.
A szélvédőt alaposan felmarta a rákent oldószeres ragasztó, amit valamelyik előző tulajdonos használt. Az oka is érthető: valamilyen gyártási hiba következtében az első szélvédő elállt a keret élétől. Kb. egy órás csiszolás és polírozás után sikerült eredeti formájába hoznom, de a negyven éves sztirol lapocska hajlítgatását nem vállaltam, így maradt a rés a szélvédő mellett.
A kerekek és az alváz felújítása, valamint a részletek kiemelése után összeépítettem az autót.
A szép, napos idő tiszteletére a kertben is megjárattam a kis Fordot.
A Matchbox 1979-ben (...vagy 1980-ban...vagy 1981-ben) kezdte árusítani Ford Camper néven, piros színben, zöld üveggel. Nem sokat bajlódtak a variációkkal. A kecses pickup hátára egy lakókocsi felépítmény került, amihez hasonló egyébként a valóságban is létezett. A kisautó történetét Joe írásából ismerem.
A modell alapja az 1977-es (második generációs) Ford Courier. A hűtőrács alakja, valamint az első és hátsó lámpák elrendezése alapján ez egyértelműnek tűnik (forrás).
A kisautón, a parányi Ford embléma mellet a hűtőrácson látszik még egy korong, amit a típus a legnagyobb (2,3 literes) motorral szerelt változatai viseltek. Nem éppen rövid netes kutatás után találtam egyet:
Ez egy későbbi évjárat, de orrán ott a jelzés!
Ámulatba ejtő kidolgozottság egy kisautón! A vízszintes nyíl a Ford emblémát, a felfelé mutató nyíl a kiegészítő jelvényt mutatja.
Én egy hiányos darabot találtam, de - elmélyülve a részleteiben - azonnal megtetszett.
A fülke tetejéről lefűrészeltem a felépítmény rögzítésére szolgáló felöntést. A tátongó lyukat befoltoztam, tömítettem. A plató kidolgozása nagyon tetszett (ráadásul valósághű), nem is értem, miért nem jelent meg pickup változatban.
A hátsó lökhárító helyén is csak két csonk meredezett, ami a műanyag kiegészítést tartotta, ezektől is megszabadultam. Már látszott, hogy a hátsó lökhárítót pótolni kell.
Az autónak teljesen hétköznapi megjelenést szerettem volna adni. Az 1977-es színválasztékból egy barna árnyalatot választottam, ami illett a "melós autó" elképzelésemhez. Igazság szerint ez a szín inkább a Ford teherautóin szolgált ebben az időben. A választott árnyalat csak matt változatban volt hozzáférhető a számomra, így néhány réteg fényes lakkot is fújtam rá. Alapozás utáni állapot:
Festés után:
A karosszéria festése után (közben) elkészítettem modell öntőkeret darabból a hátsó lökhárítót (középen).
Az alváz elejét is színre fújtam, valamint kiemeltem a lámpákat és a hűtőrácsot. Eredetileg a teljes alkatrész nyers fém színű volt, nekem is így tetszett a legjobban, így az orr-részen kívül nem festettem le az alvázat.
Összeépítés után az 1977-es évjáratú Ford Courier:
Ezt a kisautót egy gyűjtő ismerősöm küldte el nekem (nagyon köszönöm Laci!), hátha pótolhatók az elkallódott alkatrészek. Ahogy ennél a típusnál lenni szokott, letörtek a lámpái és a hátsó légterelője. Egy dísztárcsa is hiányzott, talán ennek pótlása volt a legegyszerűbb faladat.
A korábbi posztban már írtam arról, hogyan másoltam le a dísztárcsát és a hátsó légterelőt. A technika csak annyiban változott, hogy a légterelő szilikon szerszáma sajnos elszakadt, ezért újra kellett gyártanom. Ha már így alakult, akkor egy keményebb szilikonból készítettem el, amivel a sűrű, kvarcliszttel töltött epoxi gyantát sokkal egyszerűbb a formába kényszeríteni. A mesterdarab (amit a forma készítésénél lemásoltam) egy Matchbox SuperKings Audi-ról származott, ezért annak rendszámtábláját örökölte. :-) A magyar másolaton csak egy évszám szerepelt.
Ugyanebből a keményebb gumiból készítettem a jellegzetes lámpacsoport formáját is.
A lámpák öntésénél a csonkot is bemintáztam egészen az alvázig. Így bármilyen törés mellett használható a másolat. Rá lehet ültetni egy részben letört konzolra, de közvetlenül az alvázhoz is rögzíthető.
A felújítás során az autót nem kellett festenem, mert az szinte hibátlan volt. A másolt alkatrészeket feketére festettem és a helyére ragasztottam. Így lett a jóból még jobb...
Egy évvel ezelőtt kaptam két gondosan csomagolt Saab roncsot Tommi-tól, hogy olyan autók épülhessen belőlük, amelyek ebben a léptékben nem léteztek. Az első kérés a Saab coupé volt, amit sikerült is megépíteni. Második ötletként egy autószállító jármű építése is felmerült. Netes kutatás közben akadtam a Saab múzeum járművére, ami a tervezés során nagy segítségemre volt (kép).
A különleges jármű nevét Robert Solstad után kapta, aki műhelyében Saabokat alakított át haszongépjárművekké. A kiindulási alap egy valóban megviselt kisautó volt, a küszöbnél eltörött a kaszni, a bal oldali tükör is hiányzott.
Óvatosan szétbontottam és a festék lemaratása után vékony sárgaréz lemez segítségével megragasztottam a törött küszöböt.
Maszkoló szalag segítségével feljelöltem a karosszéria vágásának vonalát.
Vágás után sztirol lemezzel lezártam az utasteret és összepróbáltam a már megrövidített alvázzal. A szélvédőt és a belteret szintén rövidebbre vágtam. Ezeken a képeken a hátsó ablak még csak rajzként létezett. A hátsó ajtó vonalát tapasszal eltüntettem.
Az alváz kinyúló részére három furatot készítettem, hogy a toldás ragasztásakor az epoxi befolyhasson ezekbe és kellően szilárd rögzítést adjon. A alváz nyújtásakor és szélesítésekor igyekeztem a lehető legkisebb túlméretekkel dolgozni, hogy a jármű ne legyen túlságosan esetlen. A hátsó kerekek számára szoros furatokat készítettem, majd a meglévő Matchbox tengelyeket egyszerűen kettévágtam és a helyükre toltam. Nincsen beragasztva, de tökéletesen működik, és a kerekek cseréje is bármikor megoldható.
A plató hajlított sztirol lemezből készült, amelyre két oldalról vékony (0,6 mm-es) szintén hajlított műanyag lemezből készült szegélyt ragasztottam. A látszólag bonyolult műveletet a nagyobb ragasztási felület miatt választottam.
A peremek között pont annyi hely maradt, hogy az átlagos méretű Matchbox kerekei kissé szoruljanak, így külön rögzítés nélkül is a helyén marad a szállított jármű.
Parányi sztirol lapocskából és némi tapaszból pótoltam az autó visszapillantó tükrét.
A sárvédőket kiszerkesztettem, kivágtam és felragasztottam. Kapott két lámpa imitációt is, mert a jármű legszélesebb pontjára ezt fel kell szerelni. Ezen kívül lezártam a plató végét is egy lemez sávval, amire a hátsó lámpák és a rendszám kerülhet.
Szerkezetileg már szinte kész volt az autó, még egy parányi csörlőt készítettem a platóra. Rézhuzal, lyukasztóval kiütött sztirol lap és egy régi dinamóból kibontott hajszálvékony huzal segítségével állítottam össze.
A felületek több réteg fehér festéket kaptak. Az autó dekorációját visszafogott motívumokkal szerettem volna megoldani. Szinte csak fekete és fehér elemeket használtam. Céges logó is csak az ajtókra került fel. Ezúttal Tommi sem úszta meg az egyedi rendszámot. :-)
A lámpák és egyéb apróságok kifestése után ilyen lett:
...és a kerékcserén átesett Saab coupé társaságában:
Ez a kisautó a Matchbox Memories és a Játékdoki blog közös alkotása. Tommi hozta az alapanyagot, porsche végezte a karosszéria munkát, jómagam pedig a fényezést. Az öröm közös. :-)
A valaha rendőrségi felszereltségű autó, szétbontva, szirénátlanítva került hozzám, hogy vörös fényezéssel születhessen újjá. Az eredeti állapot Tommi fotóival:
Ennél a felújításnál a hosszas adatgyűjtés és kép nézegetés ellenére egyetlen komment döntötte el a végleges megjelenést.
A történet most is a roncstelepen kezdődött. Halmozódtak a valóban sérülékeny kialakítású Matchbox Mercik a dobozban. Egy-két alkatrészüket felhasználtam más típusokhoz is, majd wmormo elképesztő felújítását és a csodaszép végeredményt látva nekiláttam egy saját változat megépítéséhez. A típus és a Matchbox kiadás bemutatását idézném Joe tollából. Szép vonalú autó, de ahogy ez minden írásból kiderül, nagyon sérülékeny. Nekem volt három roncs a birtokomban, szerencsére egy hibátlan darabot éppen kiadott.
Kiválogattam a színben és kondícióban "legjobb" darabokat.
Az egyetlen épségben maradt szélvédő elejét összekarcolták és fehér festékkel kenték be.
A vékony szélvédőt vizes papírral sikerült átcsiszolnom és felpolíroznom, így az szerencsére megmenekült.
A színvariációk tekintetében egyaránt tetszett a piros és a fehér is. Először az eredeti állapotát szerettem volna helyreállítani, már-már a matricák is elkészültek, amikor a kommentek között Ikarus 256 írt az utcai szürke árnyalatról, mint az egyik legszebb változatról. Kerestem képeket és úgy döntöttem, acélszürke lesz a gép.
Ilyen volt az acélszürke festés után:
A hatás fokozására a lámpák kiemelése után lefújtam színtelen lakkal is:
Az alvázat feketére festettem és összeépítettem az autót:
A gyűjtőtársak között egy decemberi levélben szaladt körbe Andris ajánlásával ez a videó (ezúton is köszönöm). Lehman Keen autóversenyző saját 911-es Safari autójával hasít gyönyörű erdei utakon. A rövidfilm, melyet a Porsche Club of America készített, kiváló zenével és fantasztikus képekkel kényezteti a nézőt.
Bár nem vagyok fanatikus Porsche rajongó, nagyon szeretem őket, néha át is alakítok egyet-egyet...Ez az autó lenyűgözött, azonnal tervezgetni kezdtem egy hasonló modell építését. Rengeteg képet mentettem le a videóról, hogy lehetőleg az összes részletet meg tudjam figyelni. Kiváló referenciát találtam az építésről Leh Keen instragram oldalán, valamint itt.
Az alapot egy börzén vásárolt Matchbox K-70 Porsche 911-es jelentette. Mindene kopott volt, hiányzott a motorháztető is, de alapvetően menthetőnek tűnt.
A felújítást a jellegzetes motorháztető kialakításával kezdtem. Ha ez nem sikerül, akkor kár folytatni...Először befoltoztam a motortér nyílását. Így persze nem nyílik, viszont remekül zár. :-) A ragasztó száradása és az élek körbecsiszolása után elkezdhettem felépíteni a légterelőt. A Safari változatnál a szárny szélesítései hiányoznak, ezért valamivel egyszerűbb elkészíteni. Persze az egyszerűbb összesen 7 alkatrész felhelyezését jelenti, a hűtőrács nélkül. A folyamat képekben:
Felrajzoltam a hűtőrács és a szárny kontúrjait és felragasztottam az első elemet.
Becsiszoltam a légterelő felső lapját, később a két alkatrész közötti háromszög alakú lyukat sztirol lappal lezártam.
A légterelő felső élére felragasztottam a függőleges nyúlványokat és tapasszal összedolgoztam a belső éleket. A hűtőrács 0,6mm-es lapból készült, a bordákat egy árral karcoltam rá (ezt csak a kész autón fotóztam le).
Az autón hangsúlyos látványelem az első lámpasor. Először sztirol lapból elkészítettem a lámpák kissé nagyobb méretű kontúrját, amelyet egy kis gyurma támaszték segítségével felragasztottam a karosszériára. Ennek a sablonnak a segítségével tapaszból megformáztam a lámpákat. 3-4 nap száradási idő után az anyag átkeményedett. Ekkor finoman leválasztottam és formára csiszoltam.
A lámpasor lencséit egy bőrlyukasztó segítségével készítettem el. Ezeket festés után ragasztottam fel a helyükre.
A karosszéria következő eleme a visszapillantó tükör volt. A fotók alapján készítettem el ezeket is műgyantából. Egy kúp alakú szerszámot kb 7-8 mm mélyen gyurmába nyomtam és a helyére Epokitt-et töltöttem. 24 óra kötés után a gyurma sablon eltávolítottam és a tükrüket becsiszoltam a képeken látható formára. Tűreszelővel az ajtó ívéhez igazítottam és felragasztottam.
A lökhárítók kiegészítéseit és az alvázvédő borítást réz huzalokból és réz lemezből forrasztottam. Ezen a képen a nyers forrasztás látható. Tűreszelővel és finom csiszolópapírral a forraszanyagot visszacsiszoltam.
A réz lemezt formára vágtam és a kerethez forrasztottam. A lemezen keresztül apró csavarral rögzítettem az alvázhoz.
A hasmagasság emelését a kerekek cseréjével oldottam meg. Az eredeti 911-es kereke 17 mm-es, míg a 944-es 19 mm-es kerekeken fut. Kicseréltem és a változás számomra elegendő volt.
A tengelyeket egy vékony "keret" tartja a helyén, ez idővel, az autó súlya alatt elhajlik. Az új kerekeket bepróbáltam, de mélyen visszahúzódtak a karosszériába. Jó tartású sztirol lapból laprugókat készítettem és a néhai szegecs helyén keresztül felcsavaroztam őket. Így már feszesen állt a talpán és a hasmagasság is arányos lett.
Az gyári beltér eléggé gyenge kidolgozottságú. Eltávolítottam az üléseket és egy hasonló léptékű, szebben kidolgozott belsővel pótoltam. Eredeti állapotában:
A bukókeret vastag réz huzalból készült. Pontos illesztés után furatokban rögzítettem.
A látszó részeket feketére festettem. A műszerfalat is, bár azon már megjelenik a Leh Keen által választott Carrera mintás kárpit is, ahogy az üléseken és az ajtókárpitokon.
A szélvédő felújítása a kopások vizes csiszolásával és polírozásával viszonylag egyszerűen ment. Ilyen volt:
Ilyen lett (a sárgulást sajnos nem lehet eltávolítani):
Sajnos a jellegzetes hátsó lámpatest egyik vége törött volt.Az ép rész alapján gyorskötésű epoxival kiegészítettem és formára csiszoltam. A festés után alig látszott a kiegészítés. Erre amúgy még az eredeti Porsche feliratot is elkészítettem, de az átlátszó matricalapon, az áttetsző műanyag háttér mellett pont semmi nem látszik belőle. (Azért megnyugtató, hogy ott van...:-D)
A felniket fehérre festettem, az apró részleteket (belső kárpitokat, műszerfalat, lámpákat) kifestettem.
Irány a természet! Még sok ilyen videót kérünk, Leh!
Éppen egy éve annak, hogy Joe biztatására elindult ez a blog. Egy év nem nagy idő, éppen csak kibújtak a tejfogak. Negyven bejegyzés készült el, harminc-valahány autó felújításáról.
Eredeti elképzelésem szerint úgy szerettem volna átadni a felújítások élményét, hogy az olvasót a lehető legjobban bevonja az alkotás folyamatába. Minden részlet látható és érthető legyen, a felújítás vagy feljavítás kipróbálására ösztönözzön. A blog statisztikáit átnézve ez alighanem sikerülhetett, mert a toplista élén az alkatrészek pótlásával foglalkozó bejegyzések a legnépszerűbbek.
Persze darabról-darabra fejlődtem én is, egyre újabb anyagokat és eljárásokat próbálgattam. Ígérem, hogy a publikált fotók minőségében is próbálok fejlődni...
Menet közben úgy alakult, hogy viszonylag sok magyar kisautó másolat támadt fel a blogon. Ez így is marad, egyszerűen a gyermekkori emlékek miatt.
Nagyon köszönöm a baráti és média támogatást a társ blogok szerzőinek, ismerősöknek, gyűjtőknek. Nélkülük valószínűleg én lennék az egyetlen olvasója az írásaimnak...Sok ötlettel, felújítandó modellel vagy éppen fontos háttér információkkal segítettek.
Legnagyobb köszönettel feleségemnek és gyermekeimnek tartozom, amiért példás türelemmel viselik a hóbortomat!
A különleges jármű nevét 
