A Scammel márka története szinte a brit autógyártással egyidős. Innovatív, elpusztíthatatlan teherautókat készítettek a watford-i üzem 1988-as bezárásáig. A Scammell Contractor a cég egyik legsikeresebb fejlesztése volt a '60-as években (egyik forrás szerint 1964-ben kezdték el gyártani). 240 tonnás vontatási képességével a mai napig tiszteletet parancsol. A civil változatot 240-600 lóerő közötti Cummins, Rolls-Royce, Leyland illetve AEC motorokkal szerelték. Opcionálisan turbófeltöltővel, hogy nagyobb tengerszint feletti magasságban is megbízható erőtartalék legyen a motorban. Túlmelegedés ellen hatalmas hűtőrendszerrel látták el, ami a hadsereg kedvelt vontatójává tette. A katonai verziók Közel-Keleten teherrel (40-60 tonnányi harckocsival), 52°C-os hőségben is megbízhatóan működtek. Különleges hajtáslánc segítségével extrém egyenletlen terepen is használhatták. Civil alkalmazásban nagy terhek (mozdonyok, vasúti kocsik, ipari létesítmények) mozgatására használták. Már a tervezéskor megjelent az a törekvés, hogy a belső piacokon kívül a nagy amerikai teherautó gyártókkal is fel tudja venni a versenyt a saját értékesítési területeiken.

A Matchbox SuperKings Scammell Contractor karakterében és részleteiben is szépen jeleníti meg ezt a vontatót. Eredetileg hatalmas csőköteget szállított (K-10) és elég valószínűtlen színben pompázott. Nem mondom, hogy nem lehet rózsaszín vontatót találni, de azért ezen a ponton kissé elszabadult a tervezők fantáziája. :-)

Már egy ideje gyűjtögettem a különböző mértékben hiányos darabokat. Decemberben sikerült megvennem az utolsó roncsot, ezután kezdődhetett a munka.

 Szétbontás után kiválogattam a szükséges alkatrészeket.

A festék elmaratás ezúttal okozott némi fejtörést. A harsányabb rózsaszín darabot egészen más eljárással festették, mint a metál színűt, valamint a pótkocsit. A metál árnyalatú nem oldódott be a szokásos oldószerekbe, kromofágot kellett bevetnem, amit egyébként nem használok.

Amíg a kaszni a festékmaróban ázott, addig átválogattam/kicseréltem a kerekeket. Nem lett teljesen egységes, de legalább a teljes szerelvényre jutott belőlük. Az ezüst festés felújítottam.

Szintén egyszerű menet volt a rakományrögzítő villák (szép magyar szóval: rakoncák) felújítása. Egyiket óvatosan kiegyengettem, a másik remek állapotban volt. Testors acél színű festékkel festettem át őket.

Hihetetlen, de ezen a modellen még különálló, fém öntvény volt a kipufogó. A kasznira merőlegesen kellett befűzni, majd függőleges helyzetbe állítva az alváz stabilan a helyén tartotta. Sajnos az egyetlen kéményem vége sérült volt, ezt rézhuzalból pótoltam. A huzal átmérőjének megfelelő fúróval befúrtam a kipufogó dobba, majd a ragasztó kötése után egységes színűre festettem.

A pótkocsi vonószemének pótlása sem volt nehéz. Szintén rézhuzalból készült, a hurok belső végére egy ón gömböt forrasztottam. Így nem tud kicsúszni, viszont mozgatható és elfordítható maradt.

A szín kiválasztásakor valami komolyabb árnyalatot kerestem, így esett a választásom a bordóra. Ekkor már eldőlt, hogy erdei rönkszállítóként támad fel, a rönk színéhez pedig ez (is) illett. (A képen már a helyére illesztettem a kiegyengetett kürtöt és a szélvédőt.)

Végső megjelenésében az autó erejét és elpusztíthatatlanságát egy hatalmas rönk rakománnyal próbáltam illusztrálni. Ezeknek a járműveknek (és sokkal gyengébbeknek is) gyakori felhasználói voltak a nehéz terepen dolgozó erdészetek. A USA keleti partjának óriás cédrusainak és Douglas fenyőinek védelem alá helyezése előtt ilyen szállítmányok indultak a fűrésztelepekre (ez valószínűleg egyetlen faegyed lehetett, amit szállítható méretűre daraboltak, forrás itt).

Mai szemmel nézve hihetetlen dimenziók ezek (forrás).

A témánál maradva egy hatalmas keleti cédrus fa gallyazásánál gyűjtött ágból készítettem el a rakományt. Az örökzöldek ágrendszere rendkívül lassan fejlődik, ezért a modellezés világában kedvelt anyag. Ez egy alsó ág volt, szinte a fával egyidős, mégis alig 4 cm az átmérője. Joe Corgi teherautójának feljavításakor is ilyen fának a gallyaiból dolgoztam.

Az ágnak megkerestem azt a szakaszát, ami átmérőben illeszkedett a rakoncák közé, majd egy finom fogazású fűrésszel méretre vágtam. A laza kérget ledörzsöltem róla és egy réteg színtelen lazúrral átfestettem.

Az összeállított teherautó néhány részletét még kiemeltem (lámpák, Scammell felirat).

A végeredmény:

Régóta gyűjtögetem a különböző autómentőket, mert "céges" autónak kiváló lenne, valamilyen egyedi logóval. A MB-13 modell csomagban vásárolt roncsokkal érkezett, azonnal félretettem az "első lépcsős" felújításra szánt autók közé.

A Matchbox Wreck Truck történetéről Joe írását ajánlom, amiből azonnal kiderül, hogy ez a modell regular kerekekkel kezdte a pályafutását, csak a '70-es évektől alakították át Superfast kerekűre. Maga a konstrukció minden elismerést megérdemel: nagyon vékony, csupafém öntvényről van szó. Ehhez elképesztően kifinomult öntési technológia kell, hogy a forma felei között az olvadt fém ne dermedjen meg idő előtt. Ráadásul a dobozszerű plató és az összetett emelő miatt az öntőforma nyitása sem lehetett egyszerű.

Műszaki szemmel nézve a felépítményt, még jobban megérdemli a dicséretet. A platón ugyanis egy nagyon precíz kidolgozású kábeles darut láthatunk. Az autómentéshez szükséges teherbíráshoz nem kell feltétlenül hidraulikus rendszert kiépíteni. Egy megfelelően méretezett kábeles emelő tökéletesen megfelel. A neten egy 1963-as Dodge D300-ast találtam, amin nagyon hasonló felépítményt láthatunk.

A függő teher (a "kampó") emelését a gém alatti csörlő végzi. Innen egy kábel fut a daru végén található csigához. Ez a csörlő végzi a vontatmány közelítését, például egy árokból való kiemelésnél. A képen kékkel jelöltem.

A gém emelését és süllyesztést pedig a fülke mögött látható, szinkronizált (egytengelyű) csörlőpár végzi. Az innen kiinduló kábelek a felépítmény legmagasabb pontján lévő orsókon át futnak a gém végéig, ahol egy mozgó csigán keresztül fűzve többszörözik a csörlő vonóerejét. Az képen pirossal jelöltem.

Még a gémet is körültekintően modellezték a Matchbox mérnökei, hiszen a tartó tövénél- ahol a terhelés hatására ébredő nyomaték a legnagyobb - fokozatosan megnövelték a keresztmetszetét, ahogy a valóságban is tették volna. (Sőt, a magas gerincű tartót még kihajlás ellen is biztosították...) Találtam egy videót, ahol elég pörgősen használ a rosszfiú egy hasonló szerkentyűt. :-) Ezen pedig az autentikus, 1963-as Dodge D300-as vontatót mutatják be a boldog tulajdonosok, ám a videó hátborzongató minőségű...

A felújítás kezdetén az volt a tervem, hogy az autót teljesen felújítom, valami szép festéssel, majd visszaöregítem, koszolom és rozsdásítom.

Ez, ahogy a későbbi képeken is látszik, csak terv maradt, mert a szalon festés megtetszett és nem volt lelkem elkoszolni. Az öregítés csak onnan jutott az eszembe, hogy ezeket az igáslovakat addig használták (akár 45-50 évig, ki tudja hány százezer kilométerig), amíg gyakorlatilag minden leszakadt róluk. Ekkor a tanya körül található vasakból még eszkábáltak valami felépítményt a csupasz alvázra és tovább hajtották a szegény jószágot. Szép állapotú teherautót még a képkeresővel is alig találtam.

A sok dicséret után egy kritikai észrevétel: szerintem a Superfast kerék kicsit aprócska az autóhoz. Ráadásul a hátsó tengelyre ikerkerék illett volna, amit talán a regular kerekekkel meg is lehetett volna oldani, a Superfast kerekekkel persze nem. Én kicsit eljátszottam a lehetőségekkel:

1.) Eredeti Superfast kerékkel:

2.) Convoy kerekekkel:

3.) Árokparti keverék kerekek, hátul ikergumikkal (ezek egységes festést kaptak volna):

4.) Szintén keverék kerekekkel, hátul kamion felnivel:

A post végére kiderül, én melyiket választottam, de a mai napig bizonytalan vagyok, hogy melyik lett volna megfelelő, így beszúrok ide egy kis szavazást is:

A szétbontás után a fülkében megtaláltam a piros villogót, ami eredetileg az autó tetejét díszítette. Sajnos ez akkor ütést kapott valamikor, hogy a teteje berepedezett, valamint az - egyébként üres - utastérbe csak a szélvédő törése árán juthatott... A zöldes árnyalatú, matt szélvédőre mindenképpen szükségem volt, ezért egy kis sztirol ragasztó és némi gyurma segítségével a két legnagyobb darabját összeragasztottam.

A ragasztó száradása után átcsiszoltam és políroztam. A piros villogó tetejét is visszacsiszoltam az ép részekig, majd felpolíroztam. Így már összeállítható az autó.

A vontató kampót réz huzalból készítettem el, a függesztésénél kialakuló hurkot átforrasztottam, majd lefestettem.

A részletek kiemelésénél a típus jellegzetes, kissé baltával faragott hűtőrácsára koncentráltam. Ez nem saját ötlet, hazájában is így festették. A lámpák is kaptak egy kis festéket, valamint a felni, ami ezúttal fehér lett.

Zárásul egy gyors kompozíció, munka közben. De neeeem, ilyen biztosan nem fordulhatott elő...:-) (Ha mégis, akkor méltósággal.)

A Matchbox Rolls-Royce Silver Cloud olyan modell, aminek a bemutatását könnyen mellőzhetem. Egyrészről klasszikus darab, másrészről az általam követett blogokon több, remek írás is fellelhető róla: pittlaren, Rájen, wmormo részéről.

Sajnos ezen a Matchbox változaton is érezhető a modell "elbutulása". Nem nyílik sehol és nem is rugózik. A formát szerintem szépen adja vissza, bár a valódi méretei az 1/69-es léptékének köszönhetően nem érvényesülnek igazán. A Silver Cloud a régimódi Silver Down-t váltotta 1955-ben. Három változatban készült, az I-II. külső jegyeiben alig változott (ezt mintázta meg a Matchbox), ám a III. változatnak már teljesen új kialakítású lámpákat és indexeket kapott, ezek alapján könnyen felismerhető. Később a Mk.III-as Silver Cloud lámpái visszaköszönnek a Silver Shadow modelleken is.(Shadow-ból is begyűjtöttem már néhány roncsot :-))

A színvilága ezeknek típusoknak nagyon elegáns és visszafogott volt, sok olyan autót is találtam, ami két árnyalatból álló festést kapott (ezek különösen tetszettek). Az általam felújítandó modellnek mindenképpen egy elegáns színösszeállítást szerettem volna adni. Végül ezt az autót választottam referenciának (forrás):

A kiindulási alap egy kopott, fehér színű modell volt. Hibátlan fényezéssel ez is biztosan szép lehetett, de én nem a fehér változatot szerettem volna helyreállítani.

A szegecseket a műanyag alváz miatt nagyon óvatosan kellett lefúrni, ez sérülés nélkül sikerült is. A régi festéket eltávolítottam, alapoztam, majd egy réteg fehér festéket fújtam rá. A fehér alapon szebben kijönnek a szürke árnyalatok (is).

A maszkolás nem egyszerű, hiszen a két szín határa az erősen tagolt karosszéria homorú részein is áthalad.

Először felvittem a Humbrol polírozható fém festékét. Ez nagyon gyorsan szárad és polírozás után gyönyörű grafitszürke árnyalatú. A felhordás után a festék először sötétszürkére szárad...

...majd egy száraz vattapamaccsal, pamutronggyal átfényezve ilyen lesz:

A maszkoló szalagot eltávolítva túl harsánynak tűnt a tört fehér a grafit mellett, ezért a Testors acél színű festékével átfestettem az övvonal alatti területet.

Az önálló darabként álló hűtőrács és az alvázzal egybeöntött lökhárítók krómozását javítottam. Átfestettem a kerekeket (kapott egy keskeny fehér peremet is), kiemeltem a lámpákat és kilincseket.

A tetőn látható "horpadás" nem igazi sérülés, csak a mennyezeti lámpa tükröződése...

A felújítással és a bejegyzéssel is igyekeztem, hogy még a Dakar alatt megjelenhessen. :-)

Ari Vatanen hihetetlen versenyzői karrierje évekkel azelőtt indult, hogy én egyáltalán megszülettem volna. 1981-ben WRC világbajnok (emellett tíz futamgyőzelmet is szerzett), négyszeres Dakar győztes, remek sportember. Pihenésképpen egzotikus versenyeken is indul, mint például az 1988-as Pikes Peak-i hegyi versenyen, amelyről a Climb Dance című rövidfilm készült. A film Európában és Amerikában is több díjat nyert. Beszúrom ide, érdemes rászánni öt percet és tizennégy másodpercet...én a lábujjaimmal is kapaszkodtam, miközben néztem.

A roncs kisautó eredetére már nem emlékszem, de arra igen, hogy a különleges szélvédője keltette fel a figyelmem. Fekete festése volt (ami eredetiben ennél a típusnál szinte kizárt), a válófélben lévő alján pedig semmilyen jelzést nem találtam. Netes forrás szerint a Motormax készítette. Az arányai egészen jók, bár a jobb oldaláról hiányoznak a hátsó kerék előtt található beömlőnyílások. A többnyire balról fotózott autó esetében talán kicsit elbizonytalanodtak a kínai tervezők.

A kisautót szétszedni már nem nagyon kellett. A felújítás nehézsége a különleges festés és a rengeteg matrica felhelyezése volt. Az 1990-es, 203-as rajtszámú modellt szerettem volna elkészíteni, többek között a majdnem kerek évforduló miatt is.

(forrás)

Rengeteg fotót néztem át, mire begyűjtöttem minden logót és matricát. A végleges grafikát kissé egyszerűsítettem, mert az öntvény élei és sorjái matt lehetetlen lett volna mindent felhelyezni. Az egyszerű kerék is megmaradt, fehérre festése után jól közelítette az eredeti felnit. A matricázás mindig próbára teszi a türelmem, ez a darab különösen, mivel számos, igen apró feliratot tartalmazott.

Íme, az 1990-es Dakar győztes Peugeot 405 Turbo 16 Grand Raid:

Őrület! Beülni egy 1350 kg-os, elöl-hátul dobfékkel felszerelt autóba és majdnem 280 km/h-ig hajtani...ez minden bizonnyal túl van a bátorságon. Ezen a módosított Jaguar xk120-on nem voltak légterelők, szárnyak, ráadásul a kor színvonalának megfelelő, mai szemmel nézve nagyon egyszerű gumiabroncsokon futott. Szerintem, a tervezők minden óvatossága ellenére sem volt több, mint 50% az esélye, hogy a sofőr élve túléli a rekordkísérletet. Túlélte, ő és és az autó is. Utóbbit a jelenlegi tulajdonos 5500 órás munkával restaurálta és a szuper Jaguar most a kiállításokat járja. Normann Dewis 95 éves és köszöni, jól van. Az ő közvetlen tanácsai segítségével sikerült az autó belső részleteit a lehető legjobban helyreállítani.

Úgy gondoltam, hogy megépítem ezt az autót, részben a kísérlet tiszteletére, részben pedig a műszaki kihívás miatt. Az alapot a Matchbox Jaguar xk120 adta, ami az eredeti autó szép és arányos másolata. Sokáig nézegettem a fényképeket és az autóról írt hiteles cikkeket, mire sikerült minden részletét rögzítenem magamban. A tennivalók sora hosszú volt. A hátsó kerékívek burkolása, az elő és hátsó lökhárító és a rendszámok eltávolítása, a lökhárító csonkok kiépítése, az utastér és a szélvédő helyének burkolása, a kabintető beépítése, az első lámpák átalakítása, panelvonalak és a motorháztető réseinek átvésése, a csomagtér fedelének átalakítása...huh!

A szélvédő nélküli roncs szétbontása után becsiszoltam és beragasztottam a hátsó kerekek burkolatát. 1,5 mm-es sztirol lappal befoltoztam a szélvédő és a lökhárító számára kialakított részeket, majd tapasszal kiegészítettem a hiányzó részeken. Lefűrészeltem a hátsó lökhárítólat és az éleket lecsiszoltam. Ekkor még a rendszámtábla megvolt, de később ezt is lecsiszoltam a lámpákkal  és irányjelzőkkel együtt.

Munka közben láttam, hogy az eredeti autó kissé kilógó kerekei semmiképpen nem fognak beférni a burkolt karosszéria alá, így a hátsó nyomtávot keskenyebbre kellett vennem. Az alváz bántóan egyszerű rögzítését lereszelve a tengelyeket szépen ki lehetett emelni. Első lépésben a kerék mellett található villás felöntéseket reszeltem vékonyabbra. Bátran dolgoztam, hiszen a kész autóval már nem szándékozom lépcsőről ugratni...:-) Az eredeti tengelyt kicseréltem egy hústűből készített, rövidebb alkatrészre. Jobb oldalon látható a módosított hátsó tengely. A kerekekből is csiszoltam, a tengely körüli nyakból és a kerék futófelületéből együttesen kb. 1-1 mm-t távolítottam el.

Az alváz után a kaszni részleteit vettem kezelésbe. A legnehezebb feladat az utastér burkolása volt. Az eredeti autón - jó érzékkel - a szélvédő eltávolítása után leburkolták az ülések feletti nyílást a légellenállás csökkentésére. Itt persze nem álltak meg, a sofőr fölé Malcolm Sayer aerodinamikai mérnök javaslatára egy vitorlázó repülőgép plexi kupoláját építették be, ami tovább javította a szerkezet légellenállását. A burkolatnak szánt 1 mm-es sztirol lapot türelmesen becsiszoltam úgy, hogy felülről pontosan illeszkedjen, de ekkor még egyenes volt. A hajlítási élek feljelölése után melegen megformáztam, majd az ajtók felső ívéhez igazítottam. Ez leírva sem hangzik egyszerűnek, jó néhány órányi munka volt vele. A beragasztás után előrajzoltam a fülketető körvonalát és némi szerencsétlenkedés után kivágtam. A vezető ülése feletti burkolat nyitható volt, ennek pántolását szemlélteti a piros színű, húzott sztirol szál. Az autó bal oldalán egy fényes kupak is látszott, ezt bőrlyukasztóval készítettem 0,5 mm-es lapból. (A leírások szerint a kissé nagyétkű 3442 cm3-es motor igényeinek megfelelően beépítettek egy tartalék üzemanyag tartályt, valószínűleg annak a töltőnyílása lehetett.)

Az átalakítás leginkább izgalmas része számomra a zamak öntvény vésése volt. Rengeteg olyan részlet látszott a képeken, amit a Matchbox verzión teljesen érthető okból nem mutattak meg. A rendszámtábla lecsiszolása után valahogy folytatni kellett a csomagtér fedelének a vonalát, újra kellett vésni az ajtók éleit. Gyorsacél esztergakésekkel dolgoztam, simán forgácsolta a lágy fémet.

Az eredeti modellből kiszerelték a lámpákat és a burkolatokból légbeömlőket készítettek, ami a fékek irányába továbbított levegőt. Levéstem a három osztású díszt a lámpáról és rácsozattá alakítottam (itt szerencsére jó vastag az öntvény). A lökhárító rögzítőcsavarjait meghagyták, én is így tettem, A helyüket a tapaszolásba fúrt és rögzített 0,5 mm-es piros műanyag stiftek mutatják. A hűtőrács egy részét a hatalmas torlónyomás ellen lemezzel burkolták, én tapasszal mintáztam meg a kiegészítést.

A hátulja is kapott a csavarokból, valamint jól látszik a kivésett csomagtér ajtó vonala.

A motorháztető szellőzőit is türelmes munkával véstem rá az amúgy sima felületre. A szürke maszat az alapozó, amit azért kentem a vésések helyére, hogy lássam egyáltalán a szerszám nyomát.

A buboréktető elkészítése sokáig foglalkoztatott, bár a megoldás végig az orrom előtt volt. Olyan gyógyszeres csomagolásokat kerestem, amik félgömb vagy ellipszoid alakúak voltak. Hamarosan találtam is olyant, ami méretében és formájában tetszett (a képen legtávolabb eső forma volt a legjobb).

Az eredeti kupolát is hőformázással készítették. Ez nagyon szellemes eljárás: a hőre lágyítható műanyag lapot két vastag, nyomásálló acél lap közé csavarozzák. majd felmelegítik és a lapok közé forró vizet/gőzt/levegőt préselnek. A felső lemez nyílásának megfelelően egy buborék kezd felfújódni. Amint elérte a kupola a megfelelő méretet, a nyomást megszüntetik és kész is a kabintető. Az aerodinamika annyira elsőbbséget élvezett a sofőr kényelmével szemben, hogy Norman Dewis számára egy speciális ülést kellett készíteni, mert különben nem fért volna el a kabintető alatt.

Még egyszer átnéztem a részleteket, majd zsírtalanítottam és átfestettem az alapozóval. Az alapozó megmutatott pár illesztési és csiszolási hibát, ezeket festés előtt javítottam.

Az autó színe a fényképeken feketének látszik, de a napfény mellett készített képeken mély zöld színe van. A megfelelő árnyalatot fekete és mohazöld színek 1:1 arányú keverékével állítottam elő. Ezek fényes festékek voltak, így a színnek "mélysége" is lett.

Készítettem két dísztárcsát is, 0,5 mm-es sztirol lapból. Lyukasztóval kivágtam, majd egy kemény radír tetejére nyomva, ecset végével finoman kidomborítottam.

Az autó kevés díszítő elemet tartalmazott. Azt a néhány króm alkatrészt lefestettem és beragasztottam a kabintetőt. Elkészült a "Jabbeke Jag":

Utóirat: Egyik este fél szemmel néztem egy autós-felújítós műsort a tévében. A két műsorvezető egy korszerű, elektronikával segített angol szuper sportkocsit próbált 270 km/h fölé gyorsítani. Úgy rémlik, az utas 240-nél kezdett sikítani, a sofőr 270-nél...szóval Norman Dewis és a Jaguar teljesítménye - 62 év távlatából is - bámulatos.

A Jaguar XK120-as Matchbox feldolgozása rettenetesen egyszerű megoldásai ellenére is szép. Kétségtelen, hogy pont ennyi alkatrészből áll egy felépítmény nélküli Metalcar Atlas teherautó, sőt ugyanígy rögzítették a rugózatlan tengelyeit is. Nem nyílik semmije, viszont szívesen letörik a szélvédője, bármilyen vastagra is készítették egykor.

A típus története izgalmas, egyszerre sport és luxusautó. A motor hangja pedig...káprázatos...

Két kisautóm is volt ebből a típusból (thaiföldi és makaói gyártású). Apróbb különbségek voltak rajtuk, úgy látszik más-más mesterdarab alapján készültek. (A két példány persze felveti a kérdést: és a másikkal mi lesz? Naná, hogy átépítem, de az izgalom fokozása érdekében ez egyenlőre titok. Párhuzamosan dolgoztam a két autón, a következő post alanya a másik Jaguar lesz...:-))

A felújítás során a legnehezebb döntés az volt, hogy hófehér luxusautó, vagy méregzöld fenevad legyen belőle. Amíg gondolkodtam ezen, addig elkészítettem a szélvédő pótlását. Korábban ezt átlátszó sztirol lapból készítettem volna (cd tokból), de annak hajlítása során, még átmelegítve is megjelenhetnek apró repedések, amik teljesen elrontják az összképet. Szerencsére Dávidtól kaptam egy speciális, törhetetlen műanyag lapot, amit a hegesztőpajzsok elé szoktak szerelni. Dávidról annyit mindenképpen szeretnék elmondani, hogy amíg én 1/65 környéki angol luxusautókkal babrálok, addig ő valódiakat restaurál...:-) A kapott műanyag remekül bevált. Mindkét oldalán védőfólia van, így nem karcolódik a megmunkálás során. A papír sablon alapján elkészített darabot meghajlítottam és a helyére próbáltam. Az első próbák során túl magasnak tűnt a szélvédő, ezért később lecsiszoltam belőle.

Az autó karosszériája rendben volt, semmit sem kellett pótolni rajta ( a szélvédőn kívül). A színe végül klasszikus zöld lett. Ehhez nagyban hozzájárult a tény, hogy ajándékba kaptam egy üveg régi, de jó minőségű zöld festéket, amit nagyon szerettem volna kipróbálni.

A világos szürke alapozás ellenére a tónusa elég sötét lett, amire a fényképezőgép még rátett egy lapáttal. Nappali fényben szép a színe, és metál fényű. Már csak a részletek kiemelése volt hátra és az összeszerelés.

A blog beköszönőjében is az áll: "A játékok kopnak...minél jobban szeretik őket, annál inkább." Andris segítségével talált meg Attila, aki megkért, hogy próbáljam meg egyik gyermekkori kedvencét helyreállítani. A kérése az volt, hogy a kisautó lehető legjobban közelítse meg a gyári állapotot. A Rolls-t elnézve minden alkatrészéhez hozzá kell nyúlni egy kicsit...

Apró fognyomok is voltak az erősen kopott hűtőrács felső élén:

Szétbontottam és letisztítottam az alkatrészeket. Az ajtó laprugója elveszett, de az szerencsére pótolható.

Sajnos az autó bal oldali A oszlopa hiányzott és a jobb oldali is elrepedt. De semmi sem reménytelen. Wmormo januári írásában pont egy ilyen problémákkal küzdő Mercedest újított fel. Ennek alapján epoxi gyantával megragasztottam a repedt oszlopot, valamint sztirol lapból elkészítettem és beragasztottam a hiányzó részt is. Epokitt-et használtam, egyszerre ragasztó, de tapaszként is működik.

A karosszéria pótlását tovább finomítottam és lealapoztam:

A festék kiválasztásánál a korhű megjelenés volt az elsődleges szempont. Olyan bordó árnylatot választottam, ami az eredeti kisautón is nyomokban megmaradt. Ez volt az első réteg, polírozás előtt.

Az alváz is kapott egy fényes fekete réteget. Ilyen volt...

...és ilyen lett.

A hűtőrács kopását tapasszal építettem vissza. A megmunkálás az apró méretek és a szimmetrikus síkok kialakítása miatt sokáig tartott.

Az egykori szépségét finom pigmentet tartalmazó ezüst festékkel próbáltam visszaadni.

A karosszéria festése két rétegben, bordó és vörös lakk keverékével történt. Az autón maradt festékmaradványok, illetve a neten talált képek alapján állítottam be az árnyalatot.

Attila kérésére semmilyen kiemelés (lámpa, keretek, díszcsíkok) nem történt, csak az eredeti, gyári állapot visszaállítása volt a cél. Remélem elértem...

Korábban volt már egy Stingray ezen a blogon. Jelen verzió 1982-ben, a Hot Wheels Hi-Rakers széria részeként látta meg a napvilágot. Ennek még fém alváza volt, viszont a hátsó felfüggesztés több fokozatban állíthatóvá tették, ettől az autó hátulja drag-szerű lett. Erre az élményre még rátettek egy lapáttal, amikor a kipufogókat a küszöb alatt vezették el. A kerekei az akkor szokásos Hot Wheels stílusúak voltak. Nekem tetszenek ezek a kerekek, bár az eredeti felnikhez éppen semmi közük sincs.

Ilyen volt a kisautó eredeti állapota:

Ez a kivitel elég gyakori ahhoz, hogy az eredeti dekort nem kímélve valami izgalmas festés alapja legyen. A fotókat nézegetve a fényes vörös festés tetszett a legjobban. Diszkrét mennyiségű krómozott díszléc tartja egyensúlyban a vörös felületeket. (További szép képek itt.) A fehér falú abroncsok is lényeges elemei az autó megjelenésének.

 Az autó szétbontása után a már sokszor leírt tisztogatási eljárás következett. A kerekek egész jó állapotban voltak. A krómozást frissítettem rajtuk, majd fehér lakkfilccel lefestettem a gumik oldalát. A lökhárítók éleit is "átkrómoztam", de előtte az alváz is kapott egy kis piros festést, ahol az eredeti autónak is festett elemei voltak. A karosszériára két réteg fényes vörös festék után felfestettem a króm díszléceket. A kéz remegése sokkal nagyobb, mint a fényes vonal vastagsága, így ezt a műveletet néhányszor elölről kezdtem. :) Sikerült a művelet, így összeállíthattam végre a vörös ördögöt.

A post elején említett állítható futómű pedig ezt tudja (nem tudom, érdemes volt-e vesződni vele a Hot Wheels mérnökeinek):

A végeredmény:

Bandáznak az aranyifjak:

Némely tárgynak üzenete van. Pontosabban minden tárgynak van üzenete, de csak néha értem tisztán. Amikor kiszúrtam ezt a kisautót, rögtön lecsaptam rá. Ilyen kopást azelőtt nem láttam, ráadásul az állapota feltűnően jó volt. (Úgy értem ezt, hogy nem hiányoztak belőle darabok, és nem volt szilánkokra törve a szélvédője.)

Ezt az autót nagyon szerették. Valószínűleg rengeteg csatát nyert a lépcsőkorlátokon és a kerítések szegélyén. A kis gyermekkéz szorongatásától, meg a zsebben hordozástól aztán szép egyenletesen lekopott, mint egy folyami kavics. A kerekei kúposra fogytak, a tengely mégis egyenes maradt. A Matchbox laprugós kivitelű autóinak igen lágy volt a rugózása, ami segített a tengelynek túlélni egy-egy nagyobb igénybevételt, de mégis...vigyáztak rá. Elhatároztam, hogy eredeti színében fogom felújítani, csak a dekoron változtatok egy picit, hogy egy bemutató autó hangulatát idézze.

A Nissan 300zx típusról és a Matchbox-féle változatról pittlaren írt egy remek postot. Írásában kiemelte a kisautó legnagyobb hiányosságát, a hátsó légterelő szárny hiányát. Úgy gondoltam, hogy a felújításba ezt az apró kiegészítőt is bevonom, így még szebb lehet.

A karosszéria tisztítása után, fotók alapján kijelöltem a légterelő konzoljainak helyét. Apró (1 mm-es) fúróval megfúrtam a csomagtér fedelét, ide folyhat be a ragasztó. Átkeményedés után a gyantából egy "szegecs" keletkezik, ami erősen tart. Ilyen kis felületű ragasztásoknál ezt a plusz munkát érdemes elvégezni.

Ráillesztettem az apró csonkokat, ezeket a ragasztó teljes keményedése után formáztam meg. Áramvonalasra alakítottam, eltüntettem a karosszéria felé az átmenetet és megfelelő szögbe csiszoltam a felső élét.

Ezen a képen az apró rögzítőcsapok látszanak.

A szárnyat 0,5 mm-es sztirol lapból vágtam ki és melegítve hajlítottam a megfelelő alakra. Ezen a ponton nem csodálkoztam, hogy a Matchbox mérnökei lemondtak ennek a filigrán elemnek a megjelenítéséről. Nehéz eltalálni a finom áthajlást a karosszéria felé.

A szárnyat csak fényezés után lehet felragasztani, mert az alatta kialakuló apró résbe festéket fújni képtelenség.

Az alvázat megtisztítottam a sártól és a rozsdától. Ilyen volt a szétbontás után. Jól megfigyelhető a kerekek kopása, illetve a jellegzetes "rongyolódása". A gumik kopása ellenére a kerekek ezüst festését felújítottam és ugyanezeket a kerekeket szereltem vissza.

A szélvédő polírozása és a részletek kifestése után összeállítottam. Az apró, vízszintes tagolások kifestése türelmet próbáló feladat. Az ajtó matricák az eredetit utánozzák, de előre és hátra feltettem a Nissan nevet is eredeti írásjelekkel (remélem jól) :-)