Ezt a kisautót kifogástalan műszaki állapotban, ám rettenetesen leharcolt festéssel sikerült megszereznem egy játék turkálóból. Ahogy megláttam, azonnal éreztem, hogy ezt a Fordot meg kell mentenem. Ilyen régi Matchbox még nem volt a kezem alatt, ezért nem kapkodtam vele, próbáltam alaposan megismerni ezt a darabot. Az öntvény természetesen kifogástalan minőségű, a feliratok és különböző karosszériaelemek vésése zavarba ejtően szép. Kifogástalanul rugózik és takaros beltere is van.
A típus ismertetését és a Matchbox változat nagyon alapos történeti áttekintését megtaláljátok Joe-nál. Mindig ámulatba ejtett, hogy a MB milyen gyorsan követte a piacon megjelenő autókat. Az említett típust a Ford 1962-ben kezdte el gyártani és 1963-ban már szerepelt a Matchbox kínálatában. Az idézett postban persze nem látszik az autó belső szerkezete, ami magyarázná a kiváló rugózást. Én szétkaptam, íme:
A remek rugózást a felfüggesztésnek köszönheti: a tengelyek egy hosszanti nyílásban elmozdulhatnak a rugalmas műanyag laprugó ellenében. Nem rossz egy ötven éves kisautótól!
Az alváz felújításakor régimódi stílusban jártam el. Fémből készült, de fekete festék takarta. Úgy gondoltam, hogy láthatóvá kellene tennem a fémet.
A festéket óvatosan lemostam acetonmentes körömlakk lemosóval. Kritikus művelet volt, mivel a műanyag kerekeket nem lehet eltávolítani. Amikor a fekete festék lejött, akkor polírpasztával alaposan megdolgoztam. A zamak öntvény szép lassan kifényesedett. Fogpiszkálóval, fültisztítóval finomítottam rajta, majd felpolíroztam a tengelyek végeit és a kerekeket is. A vonóhorog sajnos letört (így vettem), ezért a csonkot eldolgoztam. Engem nem zavar a hiánya...
Az autó felújításánál tépelődtem kicsit a színeken. Az eredeti szín egy kékeszöld árnyalat volt. A jármű korára tekintettel hajlamos lettem volna az eredeti színt alkalmazni, de szívesen kipróbáltam volna valami izgalmasabbat is. Megosztottam a kételyeim Joe-val, aki a friss színek használatára bátorított: piros legyen, fehér tetővel. Oké, legyen!
Ha már az alany ilyen régi, akkor a festési technika is legyen "oldszkúl". Egy olyan eljárást poroltam le amit régen használtak a modellezők. Bátran ajánlom azoknak a lelkes felújítóknak, akik igényes felületet szeretnének, de egyenlőre nincs lehetőségük festékszóró pisztolyra és kompresszorra. A módszer leírva igen egyszerű: két rétegben felviszem a megfelelő hígítású festéket a felületre, az egyes rétegek között természetesen legalább 24 óra száradási időt hagyva. A második réteg száradása után nagyon finom, vizes csiszolópapírral felpolírozom a felületet, ez eltünteti az ecsetnyomokat és hullámokat. Én egy karosszéria tisztításban megkopott 1200-as papírt használok, az már nem olyan "harapós". Az ördög persze a részletekben lakozik... A festéknek megfelelően hígnak kell lennie, hogy szépen terüljön, a gyári állapotú festék (Revell, Humbrol, Modell Master, stb.) túl sűrűk ehhez. Kis kísérletezés után kialakul, ki milyen festékkel tud és szeret dolgozni. Egy nem túl vékony ecsettel, először a keresztben, nyugodt mozdulatokkal felviszem a festéket, ekkor még látszanak az ecsetvonások. Majd merőleges irányban szintén felviszek egy réteget. Ettől a barázdák általában szépen összefolynak. A második réteg száradása után vizes csiszolópapírral simára polírozom a felületet, majd a teljes száradás után kap egy záró festést, hasonló technikával. (Kis kitérő: ezt a módszert használtam már Rájen SIKU VW-jének helyreállításakor is. Ott az ok igen egyszerű volt: az a zöld árnyalat csak katonai rejtőszínben létezik a kereskedőknél, az pedig mindig matt. Fényes festéket kevertem hozzá, de szórással így is matt felületet adott volna. Két rétegben vittem fel a festéket ecsettel, így a durva pigment szemcséknek volt idejük lesüllyedni a réteg aljára. Felpolíroztam és lelakkoztam.)
Komoly próbatétel volt a hűtőrács környékének festése. Először nem is akartam festeni, csak szépen felpolírozni a lökhárítókat és a rácsokat, lámpákat. Kitartó próbálkozásom ellenére sem sikerült az erősen tagozott részeket egységes fényre hoznom, így kapott egy réteg ezüst festést. Voltak olyan helyek, ahová nem is lehet ecsettel benyúlni, csak a fogpiszkáló hegyére vett piros vagy ezüst festéket lehetett befolyatni.
A kis Ford visszatért közénk:
