Ahogy a blog eddigi bejegyzéseiből is látszik: felújításban mindenevő vagyok. Gyártótól és léptéktől függetlenül, teljes alkotói szabadságban kapok fel egy-egy érdekesebb darabot a börzén vagy valamelyik játék turkálóban. Ezt a Chrysler Pronto-t is egy hitrtelen ötlettől vezérelve vettem meg. Tetszett a karakteres formája - viszont taszított a felemás kereke. Hmmm...

A Pronto Cruiser 1998-ban mutatkozott be a genfi autószalon közönsége előtt. Az autó elegáns vonalait kitűnő színválasztással (Aztec Yellow) emelték ki, a szaksajtó rögtön felfigyelt rá (forrás):

A statikus kép után ugyanez a bemutató autó kicsit mozgalmasabban:

Az autó főbb formai elemei feltűnnek néhány évvel később a Chrysler PT Cruiser-ben is, amiről két remek postot olvashattok Joe-tól.

Az én kisautóm a Hot Wheels "stílusjegyeit" viselte magán, felemás kerekei voltak és finoman szólva feltűnő festése. (Már ami megmaradt belőle.)

A teljes igazsághoz tartozik, hogy átépítés közben találtam egy rajzot Bryan Nesbitt-től, a típus tervezőjétől és - láss csodát! - ő is nagyobb kerekeket tervezett a hátra! Persze az eltérés nagyon finom és átgondolt.

A genfi szalonban bemutatott darab már azonos kerekekkel került címlapra, én ezt a változatot próbáltam megvalósítani.

Először is a hátsó sárvédőket alakítottam az elsők méretére. Átmérőben 2 mm különbséget mértem, így 1 mm-es sztirol lapból egész könnyen elkészült a pótlás. A képeken megfigyelhető, hogy a sárvédő íve nem félkör, inkább 2/3 körívnek felel meg. A betétet a ragasztáshoz nem lehet csipesszel a helyén tartani. Kerestem egy megfelelő méretű filctollat, a kerék helyére illesztettem, majd több rétegben hajtogatott papírt tekertem rá. Minden egyes tekerésnél legalább 2 (4 vagy 8) réteg papír vastagságával nő a filctoll átmérője. A szorítóerő beállítása után pihenni hagytam, másnap eldolgoztam az éleket.

A csupasz fém:

Itt már helyén van a pótlás:

A kész karosszéria, tapaszolás és alapozó festés előtt:

A fekete tetőpanel festésével kezdtem, mert a maszkolás így lényegesen egyszerűbb volt:

Az ilyenkor szokásos alapozás (Mr. Surfacer 1000) után megpróbáltam olyan festéket keresni, ami visszaadja a bemutató darab ünnepélyességét. Az Aztec Yellow a fotók alapján egy arany csillámmal vadított élénksárga szín. Végül egy jó minőségű körömlakkban fedeztem fel ezt az árnyalatot. A körömlakk felhasználásától nem kell félni. Ezek általában igen magas minőségű, egykomponensű észterlakkok. Hihetetlenül sokféle árnyalatban és viszkozitásban gyártják. A szárazanyagtartalma magas, ezért szóráskor még függőleges felületen sem hajlamos a megfolyásra. Észter hígítóval lehet a pisztoly fúvókájának megfelelő viszkozitásúra állítani. Én 0,3 mm-es fúvókával, minimális hígítás mellett ki tudtam szórni a felületre. Azokat a lakkokat, amelyek az ecsetről lustán, esetleg egyáltalán nem cseppennek le, kb. 1:1 vagy még nagyobb arányban hígítani kell. A felületre csapódó cseppek sok pigmentet (esetleg csillámot) tartalmaznak, amik a sűrű lakkban a hordozó felület irányába ülepednek, felette pedig szép, csillogó lakkréteg alakul ki. Gyorsan szárad, ami a felület értékelése szempontjából előny, de a szórópisztolyt a lehető leghamarabb át kell mosni észter hígítóval. A körömlakk lemosót  a pisztoly tisztítására nem ajánlom, mert igen agresszív oldószerek keveréke, a tömítéseket idő előtt tönkreteszi.

A '60-as, '70-es években gyártott, jobb minőségű kisautókon véleményem szerint zömében észter festékeket használtak a nagy játékgyártók is. Ahogy említettem, ez gyorsan szárad, nem folyik meg a felületen, illetve a pigmentek gyorsan kiülepednek benne, amitől a fényezés két rétegűnek hat. Ez az anyag alkalmas volt az '60-as években terjedő elektrosztatikus szórásra, amely kis szórási vesztesége és magas automatizálhatósága miatt minden jelentősebb festőüzemben megjelent. Az észter lakk oldószeres (fizikai úton száradó) változatai semmilyen bonyolult technológiai feltételt nem támasztottak. Igen kemény, karcálló bevonatot képeztek, amely ráadásul alacsony hőmérséklet fenntartása mellett polírozható is. Aki mártott már hígítóba régi kisautót, annak talán feltűnt, hogy a festék bőrszerűen jön le róla, de nem oldódik be az oldószerbe. Ez is az észterek kémiai stabilitása miatt van így.

Ilyen lett a karosszéria a fényezés után, a részletek kiemelése előtt:

A kerekek cseréje nem volt igazán bonyolult. A rugózatlan tengelyeket 3-3 kis köröm tartja a helyén. Ezeket óvatosan fellazítottam és a régi (már rozsdás) tengelyektől elbúcsúztam. Az új kerekeket tolómérővel választottam ki. Hobbim jellegéből fakadóan rengeteg roncs van a dobozaimban, így nem volt nehéz egy Welly roncsból az eredeti kerekekhez hasonló pótlást készíteni. A felni közepére felfestettem a piros kupakot és minden alkatrész készen állt az összeszerelésre.

 Az eredeti megjelenésében felújított Chrysler Pronto végül ilyen lett:

A Matchbox a 70'-es, 80'-as években nagyon gyorsan reagált a piacon megjelenő új típusokra, illetve a kiállításokon bemutatott koncepció autókra. Sok olyan különleges autóból lett Matchbox termék, amiből aztán nem készült sorozatgyártásban egyetlen darab sem. Természetesen a fordítottja is előfordult: nem figyeltek fel egy-egy különleges darabra, pedig igen szemrevaló lett. A mai alany is egy ilyen különlegesség.

Tommi megkért rá, hogy egy romos Matchbox Saab 9000 Sedan-ból készítsem el a kétajtós coupé változatot. Mivel nem sok létezik belőle, ezek a referencia fotók alapján kezdtem el a munkát (forrásuk itt):

Első pillanatban nem ismertem fel a meghatározó különbségeket, de Tommi végig segítette a munkát, így átlendített a kezdeti tanácstalanságomon. Négy ajtó helyett két hosszabb ajtó, a csomagtérajtó és a különleges szín lett a három meghatározó jellegzetesség.

A kiindulási állapot ilyen volt:

Szétfúrás után festékmarás következett, majd elkészítettem sztirolból a csomagtérajtót. Az arányokat igyekeztem pontosan kijelölni, hogy ez a különleges autó felismerhető legyen. Az ajtó belső élét a majdani szélvédő ívének megfelelően kissé homorúra reszeltem. Ezt persze később, az ablak illesztésekor csiszoltam be a pontos ívre.

A következő - sokkal nehezebb feladat - a szélesebb ajtónyílás kialakítása volt. Körülnéztem a kortárs Matchbox-ok között, mert gyanítottam, hogy az egy időben és egy szellemben tervezett modellekben az alkatrészek is hasonlóak lehetnek. Meg is találtam... egy Mercedes 500 SEC személyében. Szegényt nagyon rossz állapotban találtam, de az ajtói menthetőek voltak, ráadásul ugyanazzal a mechanikával működtek, mint a Saab esetében. Az első próba ígéretes volt. Szépen illeszkedett és fel tudtam jelölni az oszlopok vágáshoz szükséges méreteket.

A fűrészelés során a lombfűrészbe ékszerész lapot fogtam be, hogy a vágásrés a lehető legkisebb legyen.

A fűrészelt élek eldolgozása után epoxival beragasztottam a visszarövidített oldalpaneleket.

A pótlás jól sikerült, ezután tapaszolással kiegészítettem az ajtók élét, eltüntettem a néhai hátsó ajtók nyomait, illetve a Mercedes ajtók profilját átalakítottam a Saab ajtók profiljára. (A bordát két kartondarab segítségével építettem fel késtapaszból.) Az ajtók pozícióját az ajtópánt finom hajlításával állítottam be.

A következő lépés a szélvédő átalakítása volt. Óvatosan lefűrészeltem a hátsó ajtó széles üvegét és a kisebb ablak méretére vágtam, majd a megfelelő szögben visszaragasztottam. Vágni kellett továbbá a szélesebb ajtónyílás miatt az oldalüvegekből is. Lecsiszoltam a hátsó ablakok osztását és felpolíroztam a látható felületeket. Alapozó festés után így nézett ki a szárazpróbán:

Az alapozó sok apró hibát előhozott, így néhány alkalommal meg kellett ismételnem. Tapasz segítségével kialakítottam a hátsó ablakok keretét.

Ezzel a kaszni el is készült, következhetett a festés. A mintául szolgáló autó egészen mély bordó színű, a díszlécei, hűtőmaszkja is ezt a színt kapták. Az oldalán és a lökhárítókon egy vékony piros csík fut végig. Az alapszínt észter alapú festékkel fújtam rá, szépen közelített az eredeti árnyalathoz, bár ez a vaku miatt nem érvényesül a képeken.

A finom részletek és a piros csík felfestéséhez készítettem egy "tűhegyű" ecsetet. Ezzel szépen ki lehetett húzni a lámpákat és a hajszálcsíkot is. Olyan helyeken, ahol a piros csík a sima felületen haladt át, apró, párhuzamos barázdát húztam éles faragókéssel, így a piros festék nem futott szét a felületen. Másik trükk, hogy a nagyon stabil észter bevonatra enamel típusú festékkel festettem, így a felesleg visszatörölhető volt.

Az aprólékos festés kiterjedt a kerekekre is, valamint az ajtópanelek belső oldala a kárpit színéhez illő bőr színt kapott. Az alváz festésénél a betűk tetejét kicsit visszatöröltem ecsettel, így még jobban hasonlít az eredeti megjelenésre.

Íme a végeredmény:

Kopott kedvenceink legelkeserítőbb hiányossága, ha a kerekről elvesztek a gumik. A 40+ korú járműveknél ez már gyakran megesik. Néhány esetben a pótlás egyszerűbb, mint gondolnánk. Én kétféle alapanyag forrást ismerek: a tömítés szaküzletet és a kidobott nyomtató alkatrészeket (pl. tonerek). :-)

Korrekt pótlást tudunk készíteni, ha a hiányzó gumi szabályos körszelvényű (ún. tórusz) volt. Ebben az esetben lemérjük a felni külső átmérőjét és a gumiabroncs magasságát. Utána keresünk egy olyan tömítéseket áruló szaküzletet, ahol O-gyűrűket is árulnak. Ezeket a műszaki gyakorlatban rengeteg helyen használják, igen kemények és ellenállók, a mi céljainknak tökéletesek. A tömítés darabonként 20-40.-Ft. A méretvételhez annyi tanácsot adnék, hogy a gyűrűk keménysége miatt az 5-6mm-es felnik esetén tized pontosan kell mérni, viszont a nagyobb, 8-10mm-es felniknél már 3-5 tizeddel kisebb gumit célszerű választani, hogy rendesen a helyén maradjon.

Mutatok néhány pótlást, bár a járművek még eredeti állapotukban vannak a képeken. Az oka egyszerű: csak akkor kezdem el az időigényes felújítást, ha már minden alkatrész rendelkezésre áll.

Ha az eredeti gumi inkább téglalap szelvényű volt, akkor másik módszert választok. Régóta gyűjtögetem az üres tonereket. Ezekben általában igen jó minőségű, gumírozott görgők szolgálnak, amelyek kiszerelése nem nehéz. Először meg kell vizsgálni, hogy a gumi felületet egyáltalán el lehet-e távolítani (sok esetben rávulkanizálják a tengelyre). Ha alá tudunk nyúlni valamilyen hegyes szerszámmal, akkor nyertünk! Csak egy sík lapon hengerítve szabályos szeleteket kell vágnunk, és a helyére illeszthetjük az abroncsokat.

Ezekből 1/40-es Mini Cooper abroncs lesz.

Hot Wheels Corvette Stingray gumik pótlása nyomtatóból kiszerelt görgő segítségével. A felnik melletti műanyag tengelyről származó palástból vágtam őket. A kép hátterében látható görgő a vulkanizált típus volt. Látszik, hogy le kellett tépni az acél tengelyről, ezért mérethiányos lehet. Csak akkor használok ilyent, ha semmi másból nem tudom pótolni az adott méretű abroncsot.

Különleges futófelületek pótlásához is elsősorban az e-hulladékot használom. A korábban postolt Matchbox Snow Trac futófelületét is egy kidobott asztali nyomtató bordásszíjjából készítettem el.

A bonyolult, mintázott futófelületű gumikat kétkomponensű szilikonból lehet reprodukálni. Sokszor próbáltam már, de a gumiba gumit önteni nagyon nehéz. Az alkalmazott katalizátor időnként a sablon molekuláit is sikeresen kötésbe hívja, így a polcomon több összegyógyult öntvény várja a szebb jövőt.

Ha rájövök a megbízható másolási technikára, akkor mindenképpen megírom. :-) Addig nem marad más, mint kitartóan keresgélni a roncsok között megfelelő abroncsok reményében.

A mai post tárgya egy szép állapotú, ámde kongóan üres teherautó. Joe tulajdonába menet félúton jött az ötlet, miszerint készítsek valamiféle rakományt a gépre, hogy legyen benne egy kis élet. Gyorsan megállapodtunk: rönkök kerülnek rá. Egy másik projekt előkészítése miatt már amúgy is nagyon szerettem volna kipróbálni a faágból készített rakományt. Még a nyár elején gyűjtöttem cédrus ágakat, melyek kérge szép színű és jól adja vissza az 1/80 - 1/100 körüli rönkök textúráját. Méretre vágtam őket, leszedtem a pergő kérget és szennyeződéseket, majd színtelen lazúrral kezeltem a felületüket.

Ilyen volt eredetileg. A kéményeket picit megrágcsálták, de ezt helyre lehet hozni...

Rézhuzalból hajlítottam néhány elemet a kaloda próbájához.

Jónak tűnt. A rönköket tartó felépítményt önhordónak terveztem, ezért készítettem két hosszanti rudat, ami pontosan beleillett a plató peremébe. Ezután egy ideiglenes fa sablonra szorítottam csipeszekkel és ragasztószalaggal az elemeket, majd megforrasztottam.

Miután a platóra illesztettem és kiegyengettem a rudakat, átfestettem egy sötétbarna, észter alapú festékkel. Ez az olajjal szennyezett, rozsdás acél színét hivatott visszaadni. A rézre közvetlenül nem szívesen tapad a sima (enamel jellegű) makett festék, ezért próbáltam az észteres változatot. Remélem fent marad. A rudak vége kapott egy csepp élénk pirosat, ahogy a valóságban is gyakran kiemelik a gépkezelő számára a veszélyes nyársakat.

Az autóra felpróbáltam a rakományt és a levelező listában alapos vizsgálat alá vetettük a kollégákkal. :-)

Többen is magasnak találták a rakományt. Az én atyai szemem elfogult volt, de tudtam, hogy hallgatnom kell rájuk, ezért visszavágtam a plató rúdjaiból és levettem egy sort a rakományból is. A gumi pántok maradtak, így a rakomány később bontható, cserélhető marad. Szerintem jól is néz ki, a hevederhez hasonló érzetet kelt.

A végeredmény:

Nagyon szép autó! Az E-Type minden változatában érdemes arra, hogy a polcra kerüljön. :)

A típus ismertetőknél mindig lesni szoktam a szomszéd füzetéből és azonnal láttam, hogy ma szemtelenül sok postra fogok mutogatni. Egyik jobb, mint a másik.

A Corgi változat a léptékéhez mérten egészen jól adja vissza az autó arányait. Szépen billen a motorháztető, alatta látszik egy viszonylag korrekt motor is. A kerekeitől viszont megborzongtam. Aránytalanok, kilógnak a karosszéria alól és kicsit sem idézik az eredeti küllős változatot. Khm...de ezen majd segítek.

A kiindulási állapot:

Az autó bontása után megszabadultam a sárga festéktől és alapozás után átfújtam az egészet egy sötét vörös árnyalattal.

Itt a motor még nincs letisztítva a mellészórt festéktől.

Az alvázból kiemeltem a gyári kerekeket és egy keskeny kerekű Superfast roncsból beillesztettem az újakat. A kerekek megmentése itt a zöld festék eltávolítását, a kopott felületek felpolírozását és a króm pótlását jelentette.

A szélvédő törését befolyattam színtelen sztirol oldattal, majd vizes papírral megcsiszoltam és felpolíroztam. Szépen egyben maradt, de a repedés sajnos nem tűnt el. :-(

Kiemeltem a fényszórókat, lökhárítókat és összepattintottam a szerkezetet.

Felemelt motorháztetővel, illetve baráti társaságban.

A cím magyarázatra szorul, bár a megoldás sejthető... Két '63-as Stingray is begördült az - amúgy jellemzően márkafüggetlen - (konyha asztalomra) műhelyembe. Ez a gép volt az első.

Ez az a típus, amit szilánkokra törve sem hagyok ott a börzén, vagy egy használt játék kereskedésben. A Corvette Stingray a hatvanas évek nyelvén megfogalmazott költemény "A SPORTKOCSI"-ról. Szerintem minden játékgyártó megmintázta már valamelyik évjáratát. A típus C1-es, első változatáról Joe postja mindent elmond, amit tudni lehet és érdemes. A mai alany 1963-as, C2-es típus, osztott hátsó szélvédővel, és eszméletlen vonalakkal... Nagy rajongója lettem az európai sportkocsiknak: a Stingray esetében az volt az érzésem, hogy európai ihletettségű darab. Ez részben igaz is lehetne, de valószínűleg bonyolult marketing és még ki tudja milyen fejlesztői elképzelések eredőjeként születette meg a formaterv. Személyes véleményem szerint egy pszichológus is volt a csapatban, aki minden jellemzőt felírt egy kockás papírra, ami a rajongói szívet megfertőzheti egy autóban. Az utolsó betűig betervezték a javaslatait...

A Hot Wheels 1980-ban kezdte gyártani ezeket a típusokat (Hi-Rakers széria). Eleinte fém alvázzal és állítható (emelhető) hátsó felfüggesztéssel. A másik, felújított autó a Real Riders szériából származik, ami annyit tesz, hogy szebb felniket és feliratos gumikat is kapott. A hátsó híd ennél is több fokozatban emelhető (hogy miért, azt nem tudom...). A felújítás során rengeteg fejtörést okozott az autó erényeinek megtartása.

Később már egyszerű műanyag alvázzal készültek, a felfüggesztés fix volt. A jelen postban szereplő autóm már a '90-es évek elején készült, puritánabb kivitelű változat. Színezett üvege és sárga belső tere van, bár a kiindulási fotók alapján a színezett üveg új értelmet nyer. (Háttérben a Real Riders verzió aranysárga alapszínben.)

A kisautót óvatosan szétbontottam, a fém karosszéria fürdött egyet a hígítóban, de a műanyag alváz tisztogatása már időigényesebb volt. Acetonmentes körömlakklemosóval ecseteltem be, majd fültisztítóval, ecsettel, fogkefével, fogpiszkálóval szedegettem le a meglazult festéket. A kb. 1 mm-es "MATTEL INC 1979" felirat tisztítása jelentős önfegyelmet követelt. A képeken talán nem látszik, de a kis felújító elődöm évekkel ezelőtt először egy csillámos körömlakkal próbálkozott, majd matt feketével fejezte be a munkát. A szélvédőt a körömlakk természetesen megmarta, de sikerült kicsiszolni belőle.

A többé-kevésbé már megtisztított alkatrészek:

A karosszéria metálfényezést kapott, az alváz egyszerű szürke maradt, csak a lökhárítók és a kipufogók kaptak ezüst festést. A tengelyeket felpolíroztam és a kerekek festését is sikerült viszonylag eredeti állapotukban helyreállítani.

A végeredmény:

A mai post tárgya egy ideig a dobozomban pihent, mert nem voltam biztos benne, hogy képes leszek felújítani. Aztán teltek a hónapok és rájöttem, már fejlődtem annyit, hogy megpróbáljam.

A modell viszonylag szép volt, a kerekein és az alvázán alig láttam kopást. De az ablakai...azok szörnyű állapotban voltak. Mélyen beleszántott barázdák éktelenítették mindenhol. A kaszni is kapott belőlük.

A típust Tommi postja, valamint a Volvo történelem ide illő fejezete tökéletesen bemutatja, így ezen elegánsan átlépnék... Amikor ezen az autón dolgoztam és többé-kevésbé megismertem, akkor vezetés közben mindenhol Volvókat láttam. Pont a festés idején, a Keleti környékén úszott el egy 740-es a belső sávban, én meg mellette haladva próbáltam megfigyelni azokat a részleteket, amik érdekeltek. Nagyon elegáns autó és hatalmas.

Külseje alapján a 760-as és a 740-es Volvo nem sokban különbözött, ráadásul a Corgi az alvázra sem írta fel a típust. Szerencsére az Ebay-en találtam egy képet a dobozáról, ami segített a beazonosításban. (Érdekesség, hogy ezen a darabon az oldalsó gumi csík festett). Az is látszik, hogy a modell 1985-ben készült.

Óvatosan szétszedtem, amíg a kaszni ment a hígítós fürdőbe, megpróbáltam megmenteni a szélvédőt. Vizes 500-as, majd 1200-as csiszolópapírral dolgoztam rajta. Szép lassan eltűntek a mély barázdák. Felpolíroztam, elégedett voltam az eredménnyel. Az alkatrész néhány századdal (tizeddel?) karcsúbb lett ugyan, de ez nem okozott problémát.

A karosszéria szép tiszta lett. Itt-ott át kellett csiszolni, de az öntvény jó minőségű volt.

Neten kalandozva csupa elegáns színű darabot találtam ebből a típusból, nem véletlenül készült presztízs autónak.:-) Alapozás után én is egy metál színt fújtam rá, majd egy réteg színtelen lakkot. Száradás után felpolíroztam. Kicsit festegettem a lámpák és a lökhárítók környékén, mert egyszínű állapotában kissé unalmas volt. (Nem is értettem, hogy a Corgi mért fújt rá egyszerű, matt ezüstöt...)

Volvo 760 Saloon - irány a gyűjtemény:

Bár a blogon még nem szerepelt munkagép, én mégis nagyon vonzódom a különböző traktorokhoz, vontatókhoz és más különleges szerkezetekhez is. Kisebb (1:65 körüli) dimenzióban talán kevesebb az olyan karakteres darab, mint a Matchbox Snow-Trac.

A modell eredetije a Snow-Trac ST4, amit egy svéd cég, a AB Westerasmaskiner gyártott Lars Larsson mérnök tervei alapján, 1957-től. A tervező igen leleményesen a Volkswagen bogár alkatrészeiből (motor, műszerfal, gombok, kapcsolók és lámpák) építette meg a könnyű, alumíniumfülkés gépet. A hajtást egy fokozatmentes variátoron keresztül oldotta meg, amivel a gumírozott lánctalpas jármű könnyedén manőverezhetett. A variátor egy igen szellemes, módosítható átmérőjű ékszíjtárcsa. Segítségével a lánctalpas jármű autószerűen vezethető maradt, ez is hozzájárult a típus sikeréhez. Érdemes megnézni a működését szemléltető rövid videót.

A 40, illetve később az 54 lóerős gép 7 személyt tudott szállítani. A motor a megfelelő súlyelosztás miatt a jellegzetes orrban foglalt helyet. A könnyű, de mozgékony gép igen népszerű volt a sípályák környékén, a 1972-es téli olimpián Sapporo-ban kisebb flottát állítottak szolgálatba a japánok. Használták Európában, de Kanadában is, sok száz példánya futott világszerte. Még katonai változata is létezett, sőt a sivatagban is alkalmazták egyes, átalakított példányait. 1981-ben, a VW bogár gyártásának leállítása után sajnos az ST4-es gyártását is beszüntették, hiszen motor nélkül maradt. 24 év alatt közel 2300 példány készült belőle. Élvezetes vezetési élménye miatt ma is sokan tartanak kedvtelésből ilyen járművet és időnként megmozgatják őket a havas lejtőkön.

A Matchbox változat szerintem szépen adja vissza az eredeti jármű arányait. A gyűjtői oldalakon kutatva annyit tudtam meg róla, hogy 1960-ban jelent meg n°35 sorszámmal, de később a 35B jelet kapta, mert a katalógusban más modelleknek adta át a helyét.

A vörös színét (ami egyébként autentikusnak mondható) nem változtatták meg a gyártás évei alatt. Pár apró módosítás azért történt:

• 35B-1: a fülke teljesen sima oldalán fehér betűs Snow-Trac matrica látható. Ez a legkorábbi változat.
• 35B-2: felirat nélküli külső, teljesen sima oldal lemezekkel.
• 35B-3: ezen a változaton a Snow-Trac név a fülke oldalára felöntéssel készült, de ez is vörös színt kapott (az én változatom is ilyen).
• 35B-4: ezen a korábbi, öntött betűk álltak, de fehér helyett szürke lánctalppal készült.

A tengelyek eleinte csak sima furatokon keresztül futottak az alvázon át, későbbi változatoknál egy kis felöntéssel kiszélesítették a tengelyek és az alváz kapcsolatát a tartósság érdekében. Változtattak a sárvédő belső élének kialakításán is, ide egy apró borda került, ami az alvázhoz illesztette a felépítményt.

Az én példányom a jellegzetes fehér lánctalpak nélkül, kopottan érkezett hozzám.

A festés hiánya nem okozott volna problémát, de a talpak pótlásán törnöm kellett a fejem. Egy másik projekt kapcsán gumírozott görgőket kerestem és ezért szétbontottam egy kidobott asztali nyomtatót. A nyomtatóban pedig sok egyéb kincs mellett találtam egy éppen megfelelő bordásszíjat is. Az első próba meggyőző volt:

A szegecset lefúrtam, majd a fülke festését lemarattam. Alapozás után az eredeti vörös színt festettem vissza rá. A többi alkatrész tisztítása után hozzáláttam a talpak elkészítéséhez. A gumi alkatrészek ragasztása elég nehezen ment, az optimálisnak tartott oldószeres kontakt ragasztó egyáltalán nem fogta meg. A toldás alá apró gumilapokat erősítettem, hogy a ragasztási felületet valahogyan növelni tudjam. Végül egy agresszív, oldószeres epoxival sikerült a ragasztás. Sokat kínlódtam, mire a kissé olajos felületű szíjat sikerült valahogy megragasztanom.

A Snow-Trac újra menetkész, irány a havas lejtő!

Ezt a kisautót kifogástalan műszaki állapotban, ám rettenetesen leharcolt festéssel sikerült megszereznem egy játék turkálóból. Ahogy megláttam, azonnal éreztem, hogy ezt a Fordot meg kell mentenem. Ilyen régi Matchbox még nem volt a kezem alatt, ezért nem kapkodtam vele, próbáltam alaposan megismerni ezt a darabot. Az öntvény természetesen kifogástalan minőségű, a feliratok és különböző karosszériaelemek vésése zavarba ejtően szép. Kifogástalanul rugózik és takaros beltere is van.

A típus ismertetését és a Matchbox változat nagyon alapos történeti áttekintését megtaláljátok Joe-nál. Mindig ámulatba ejtett, hogy a MB milyen gyorsan követte a piacon megjelenő autókat. Az említett típust a Ford 1962-ben kezdte el gyártani és 1963-ban már szerepelt a Matchbox kínálatában. Az idézett postban persze nem látszik az autó belső szerkezete, ami magyarázná a kiváló rugózást. Én szétkaptam, íme:

A remek rugózást a felfüggesztésnek köszönheti: a tengelyek egy hosszanti nyílásban elmozdulhatnak a rugalmas műanyag laprugó ellenében. Nem rossz egy ötven éves kisautótól!

Az alváz felújításakor régimódi stílusban jártam el. Fémből készült, de fekete festék takarta. Úgy gondoltam, hogy láthatóvá kellene tennem a fémet.

A festéket óvatosan lemostam acetonmentes körömlakk lemosóval. Kritikus művelet volt, mivel a műanyag kerekeket nem lehet eltávolítani. Amikor a fekete festék lejött, akkor polírpasztával alaposan megdolgoztam. A zamak öntvény szép lassan kifényesedett. Fogpiszkálóval, fültisztítóval finomítottam rajta, majd felpolíroztam a tengelyek végeit és a kerekeket is. A vonóhorog sajnos letört (így vettem), ezért a csonkot eldolgoztam. Engem nem zavar a hiánya...

Az autó felújításánál tépelődtem kicsit a színeken. Az eredeti szín egy kékeszöld árnyalat volt. A jármű korára tekintettel hajlamos lettem volna az eredeti színt alkalmazni, de szívesen kipróbáltam volna valami izgalmasabbat is. Megosztottam a kételyeim Joe-val, aki a friss színek használatára bátorított: piros legyen, fehér tetővel. Oké, legyen!

Ha már az alany ilyen régi, akkor a festési technika is legyen "oldszkúl". Egy olyan eljárást poroltam le amit régen használtak a modellezők. Bátran ajánlom azoknak a lelkes felújítóknak, akik igényes felületet szeretnének, de egyenlőre nincs lehetőségük festékszóró pisztolyra és kompresszorra. A módszer leírva igen egyszerű: két rétegben felviszem a megfelelő hígítású festéket a felületre, az egyes rétegek között természetesen legalább 24 óra száradási időt hagyva. A második réteg száradása után nagyon finom, vizes csiszolópapírral felpolírozom a felületet, ez eltünteti az ecsetnyomokat és hullámokat. Én egy karosszéria tisztításban megkopott 1200-as papírt használok, az már nem olyan "harapós". Az ördög persze a részletekben lakozik... A festéknek megfelelően hígnak kell lennie, hogy szépen terüljön, a gyári állapotú festék (Revell, Humbrol, Modell Master, stb.) túl sűrűk ehhez. Kis kísérletezés után kialakul, ki milyen festékkel tud és szeret dolgozni. Egy nem túl vékony ecsettel, először a keresztben, nyugodt mozdulatokkal felviszem a festéket, ekkor még látszanak az ecsetvonások. Majd merőleges irányban szintén felviszek egy réteget. Ettől a barázdák általában szépen összefolynak. A második réteg száradása után vizes csiszolópapírral simára polírozom a felületet, majd a teljes száradás után kap egy záró festést, hasonló technikával. (Kis kitérő: ezt a módszert használtam már Rájen SIKU VW-jének helyreállításakor is. Ott az ok igen egyszerű volt: az a zöld árnyalat csak katonai rejtőszínben létezik a kereskedőknél, az pedig mindig matt. Fényes festéket kevertem hozzá, de szórással így is matt felületet adott volna. Két rétegben vittem fel a festéket ecsettel, így a durva pigment szemcséknek volt idejük lesüllyedni a réteg aljára. Felpolíroztam és lelakkoztam.)

Komoly próbatétel volt a hűtőrács környékének festése. Először nem is akartam festeni, csak szépen felpolírozni a lökhárítókat és a rácsokat, lámpákat. Kitartó próbálkozásom ellenére sem sikerült az erősen tagozott részeket egységes fényre hoznom, így kapott egy réteg ezüst festést. Voltak olyan helyek, ahová nem is lehet ecsettel benyúlni, csak a fogpiszkáló hegyére vett piros vagy ezüst festéket lehetett befolyatni.

A kis Ford visszatért közénk:

Számomra hihetetlen, hogy a Magyar Autóklub jogelődje, a Magyar Automobil Club már 115 éves! A fő célok is szívmelengetőek (1900-at írunk!): olcsó benzin beszerzése, kiállítások, versenyek szervezése, érdekvédelem...

1958-tól már azon fáradoztak, hogy műszaki segélyszolgálatot állítsanak fel, amely eleinte korlátozott területen, később országosan és ingyenesen állt a bajba jutottak segítségére. Az első "sárga angyalok" az osztrák klubtól kapott Steyr-Puch autókból álltak. A '70-es évek tipikus segély járműve már a Trabant 601 volt. Később Zsigulik majd Ladák is megjelentek a flottában. A '80-as évek közepén az ADAC jóvoltából Golf I-esekkel frissítették a segélyautókat. Szinte minden típust külön arculattal állítottak szolgálatba, ezért a logók, feliratok száma és helyzete folyamatosan változott. Ezt az én járgányom miatt is lényeges megállapítanom, mert erről a típusról kevés referencia fotó maradt fenn, így a korábbi típusok jelöléseiből is válogattam.

(forrás)

Innen jött az ötlet a Metalcar VW Polo grafikájára...Ez ugyan nem Golf, de külsőre nagyon hasonló. Szerintem ennyi eltérés a valóságtól még belefér (...legalábbis nekem) :-)

Két cikket szeretnék ajánlani a téma iránt érdeklődőknek: a "110 éves a Magyar Autóklub" és a "Sárga angyalok Ladában, Trabantban" címűt.

Az első szériás Polo-t 1975 és 1981 között gyártották két és háromajtós változatban. 0.8L, 0.9L, 1.1L, 1.3L motorokkal, négysebességes váltóval. A gyártás hat éve alatt közel 500.000 példány készült belőle. A sok változatot megért típust azóta is gyártják, 2009 óta az ötös széria fut.

A Metalcar kisautó eléggé hiányos állapotban került hozzám. A kaszni erősen eltorzult, a tető erős ütést kapott balról, az üvegei hiányoztak. A csomagtér ajtaját megfeszítették, ezért az sem működött már.

Az eredeti 1:32-es Polo - ahogy már említettem - Corgi gyártmány. A magyar kisautógyártás történetét Beczl jóvoltából ismerem igazán, több fejezetből álló kiváló munkájából most a Metalcar-ról szóló fejezetet linkeltem.

Véletlenül van egy eredeti Corgi VW Polo Mk I. a birtokomban, érdekességként mutatok erről is pár fotót:

Az angol változat precízebb kidolgozású, az ajtókat rugók húzzák be, finom kattanással. A magyar másolatnál még láthatók a rugó rögzítéséhez használt fém csapok, ám rugót tudtommal soha nem tettek bele. Sajnos emiatt hajlamos az ajtó a lógásra és a pontatlan záródásra. A Metalcar változatok zöme ráadásul eltúlzott méretű villogóval készült, ami a nehéz autó elejtésekor szinte biztosan szilánkokra törte a szélvédőket. Ennek annyi...

A hiányzó szélvédőket átlátszó polisztirol cd tokból készítettem el. Az első üveget kissé meghajlítottam és becsiszoltam a keretébe. Az oldalsó üvegek helyére "lemez betét" került, amiket később színre fújtam. A spiáter öntvény eléggé rossz minőségű volt, több réteg alapozó felhordása és csiszolgatás után mertem először színre fújni.

A villogó helyére egy kis műgyanta öntvényt illesztettem, melyet egy gyógyszeres fiola kupakjából, és egy 5 mm-es ledből mintáztam be. Apró szilikon formát vettem róla, elkészítettem a másolatot és becsiszoltam a helyére.

Végre minden alkatész elkészült. A rozsdás tengelyeket felpolíroztam és kiegyengettem. Az ajtók eldeformált pántjait beállítottam, végre a csomagtér ajtó is működött. A kocsi belsejét fehérre, a külső felületeket pedig sárgára fújtam. A matricák tervezésekor a kevés számú referencia alapján, kissé önkényesen jártam el. A "sárga angyalokat" elég zsúfoltan matricázták, oldalra például két méretben is felkerült a "segélyszolgálat" felirat. Jellemzően megjelent az autókon a CASCO és valamilyen olaj reklám is (én természetesen az ÁFOR logót használtam, előbb-utóbb lesz egy áforos autóm is...:-))

A kész autó pedig ilyen lett: